“Hullámzik” az ébredés?
“Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit “törvénye” által. Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. (Rm. 3:27, 28)
Luther Márton meghallotta az Igét és hitt benne. Majd aszerint cselekedett és kiszögelte 95 pontját a Wittenburg-i templom (Németország) ajtajára. Bátran kiállt a wormsi Zsinat vallási vezetői elé, magát védve. Luther Márton hirdette Isten Igéjét, és ez az Ige úgy hatott az emberek éhes szívében, mint a bozóttűz. Innentől kezdődött a Reformáció, és a világ örökre megváltozott. Ez nem azért volt, mert Isten szuverén módon azt mondta, „Rendben van, hajlandó vagyok valami új dolgot tenni a földön.” Nem, egy ember miatt volt – egy fizikai emberi lény miatt -, aki hitte, befogadta és cselekedte az Isten Igéjét.
A vallás azt tanítja, hogy Isten hullámokban mozog. Az 1940-es és 50-es években gyógyító mozgalom indult a Krisztus Testében. Voltak gyógyító ébredések, gyógyító evangélisták, és mindenfelé sátoros összejöveteleket tartottak. Azután jött a karizmatikus mozgalom és a Hit Szava (Word of Faith) mozgalom. Ilyen-olyan mozgalmak jelentek meg és az emberek ezt mondták, „Nézd, Isten új dolgot cselekszik! Újra kiönti a Szent Szellemét.” Nem, nem így munkálkodik Isten.
A gyógyító ébredés úgy indult el, hogy valaki az Igében meglátta a gyógyítást, hitt Istennek és kezdte felszabadítani az erőt a földön azzal, hogy használta a hatalmát. Hitben kilépett az Ige alapján és meglátta a Szent Szellem mozdulását. Az a gyógyító erő rendelkezésre állt Krisztus halála, eltemetése és feltámadása óta, de az Egyház egyszerűen nem fogadta el.
~~~
(A hívő hatalma – Amit nem tanultál a gyülekezetben – Andrew Wommack)
~~~















