Kovács István Gyógyító Szolgálata

Jézus meghatalmazta tanítványait, majd ezzel kiküldte őket:

.

Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok. (Mt. 10:8)

.

Nem tudsz olyat adni, amit nem birtokolsz. Ha nem hiszed el, hogy Isten már elvégezte a maga részét és elhelyezte benned a halottakat feltámasztó erejét, akkor nem tudsz elmenni betegeket gyógyítani, leprásokat tisztítani és halottakat támasztani. Bárcsak rávehetném az embereket, hogy higgyenek ebben az igazságban, de tudom azt, hogy évszázados vallásos hagyományokkal harcolok, melyek hatástalanná tették Isten Igéjét (Mk. 7:13).

.

Isten már meggyógyított minden embert, aki valaha is meg fog gyógyulni. Az ehhez szükséges erőt már „megtermelte” és elhelyezte valamennyi újjászületett, Szellemmel betöltött, nyelveken szóló hívőben. Te is rendelkezel ezzel az erővel. Nem Isten dolga, hogy meggyógyítsa a betegeket. Rajtunk múlik, hogy higgyünk, vegyük a hatalmat, szabadítsuk fel az erőt, és parancsoljuk meg ezeknek a dolgoknak, hogy megtörténjenek. Oda kell adnunk – szolgálattal – az embereknek ezt a gyógyító erőt.

~~~

(A hívő hatalma – Amit nem tanultál a gyülekezetben – Andrew Wommack)

~~~