Bizonyságok a tengeren túlról

Ma felhívtam az Andrew Wommack Ministries segélyvonalát, mert nagy szükségem volt imára. Hosszú ideje egy betegségben szenvedtem fizikailag és szellemileg, de próbáltam helytállni a családomban és a munkahelyemen is. Influenzás lettem, légzési nehézségeim és térdfájdalmam volt, de orvosnak nem mutattam meg. Túlterhelt voltam és fogalmam sem volt, mit mondjak vagy kérdezzek, amikor telefonáltam, de az imaszolgáló értette zavaros beszédemet. Miközben türelmesen és erőteljes módon szolgált felém, Isten tagadhatatlan kenete teljes fizikai gyógyulást hozott, szellemi tisztánlátást, megmagyarázhatatlan békességet, új reményt és teljes örömöt. Dicsőség Istennek!

M.P. New Jersey


A Lyme-kórral szembeni küzdelmem 2006-ban kezdődött. Ugyanekkor kezdtem az Andrew Wommack Ministriesre felfigyelni, de nem követtem Andrew-t rendszeresen. Végül 2017-ben éreztem, hogy a Szent Szellem újra visszahúz az igehirdetések felé. Augusztusban imádkoztam és kérdeztem a Szent Szellemet, hogy mit tegyek. Egyből Andrew gyógyulásról szóló internetes tanításához vezetett. A tanítás végén Andrew kérte, hogy tegyük fel a kezünket, ha elfogadjuk a gyógyulásunkat. Ahogy ezt megtettem, melegség öntött el a fejem tetejétől a talpamig. Aztán hátraestem a székembe és csak pihentem ebben a melegségben. Egy óra múlva annyi energiám lett, amennyi évek óta nem volt! Tudtam meggyógyultam, és megköszöntem Istennek! A férjem azt mondja, hogy azóta nem vagyok ugyanaz az az ember, aki korábban voltam. Köszönöm, Jézus!

P.Q. Tennessee


Egy nap megcsúsztam a jégen, és megreccsent a bokám. A röntgenfelvétel kimutatta, hogy a bokám összezúzódott. Az orvosok mindenképpen műtétet javasoltak, de tudattam velük, hogy nem a műtét a kívánt terv. Elkezdtem hinni az Igében és beszéltem a csontokhoz, hogy illeszkedjenek össze. Amikor az orvos megmutatta a későbbi röntgenfelvételt, teljesen elámult. Bár még a csontok darabokban voltak, tökéletesen illeszkedtek egymáshoz, épp ott, ahol kellett. „Még mindig a műtétet javasoljuk” – mondta. Ezután hazamentem és egy újabb hetet töltöttem imával. Aztán elmentem a Charis Gyógyulás Iskolába. Előrebicegtem és kértem, hogy imádkozzanak értem. Miközben imádkoztak értem, éreztem, hogy a bokám egyre melegebb lesz. Elkezdtem járni rajta, éreztem, hogy megreccsen, és azóta teljesen meggyógyult – még csak nem is látszik, hogy korábban eltört!

T.G. Colorado

Vélemény, hozzászólás?