top-image

Archives for Napi inspiráció

Petikém, menj el Kornélhoz, hogy újjászülethessen!

Petikém, menj el Kornélhoz, hogy újjászülethessen!

"Kornéliusz!" Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: "Mi az, Uram?" Erre az angyal ezt mondta neki: "Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé. Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van." (Apcsel. 10:5-6)

Egy angyal jelent meg a századosnak ezt mondva, „Kornéliusz, te egy istenfélő ember vagy. Isten meghallgatta az imáidat. Most pedig küldj Joppéba kérd meg Pétert. El fog hozzád jönni, és elmondja, hogyan születhetsz újjá.” Miért nem mondta el ez az angyal maga Kornéliusznak az Evangéliumot?

Isten, ha csak feleannyira szeretnéd az embereket, mint én…!

Isten, ha csak feleannyira szeretnéd az embereket, mint én...!

Amikor elkezdtem a szolgálatomat, könyörögtem Istenhez, hogy öntse ki a Szent Szellemét. Egész éjszakás imaalkalmakat szerveztem, ahol sírtunk, jajveszékeltünk, vajúdtunk, könyörögtünk Istenhez, hogy küldjön ébredést.

Szellemi diéta

Szellemi diéta

Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok." (János 4:32)

Az étel alapvető az élet szempontjából. Nélküle nem növekedhetünk. Erőt és vitalitás nyerünk az ételből. Mégis, az étel ölhet is. A nem megfelelő diéta több embert öl meg, mint a betegségek.

“Lady Diana” bukása

"Lady Diana" bukása

Az Újszövetségben Jézus sohasem mondta azt nekünk, hogy kérjük Istent arra, hogy gyógyítsa meg a betegeket, vagy töltse ki a Szent Szellemét. Nem találunk egyetlen példát sem arra, hogy így végezte volna a szolgálatát.

NAGYSÁG vagy nAgyság

NAGYSÁG vagy nAgyság

...  mindezt még azzal tetézte, hogy börtönbe csukatta Jánost. (Lukács 3:20)

János 30 évet töltött azzal, hogy egy féléves szolgálatra készüljön, melyet másfél év börtön követett, majd lefejezték. Sok ember nem tartja az életét valami sikeresnek, mégis Jézus azt mondta, hogy János volt a legnagyobb, aki valaha is megszületett.

Az “örök élet-kérdés”

Az "örök élet-kérdés"

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3:16)

A legtöbb ember ennek a versnek arra a részére koncentrál, amely azt ígéri nekünk, hogy nem fogunk elveszni. Valóban, ez egy csodálatos ígéret, de nem ez a vers alapvető mondanivalója. Jézus elsődleges célja a földre való eljövetelével nem a bűnök bocsánata volt, hanem az, hogy örök életet adjon számunkra.

Ismerkedj Istennel!

Ismerkedj Istennel!

A kegyelem és béke a gondolkodásodon keresztül jut hozzád. Gondolkodj megfelelően és kegyelmet, örömöt, életet és békességet kapsz. Ezek nem ima által jönnek, hanem Isten ismeretén keresztül.

Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. (2 Pt. 1:3)

Teherbe esni

Teherbe esni

Nem leszel terhes ima által. Gyógyulást vehetsz imán keresztül, amely aztán képessé tehet a teherbeesésre, de pusztán ima által nem eshetsz teherbe. Sok olyan házaspárért imádkoztam már, akiknek nem lehetett gyermekük, akik később természetfeletti módon fogantak, de nem az én imám tette őket terhessé.

“Hullámzik” az ébredés?

"Hullámzik" az ébredés?

"Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit "törvénye" által. Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. (Rm. 3:27, 28)

Luther Márton meghallotta az Igét és hitt benne. Majd aszerint cselekedett és kiszögelte 95 pontját a Wittenburg-i templom (Németország) ajtajára. Bátran kiállt a wormsi Zsinat vallási vezetői elé, magát védve.

Mózes 2.0 = Anti-Krisztus

Mózes 2.0 = Anti-Krisztus

Mózes közbenjáróként egy mérges Isten és egy bűnös nép közé állt. Ez az Ószövetség alatt működött, mert Isten mérges volt. A bűn elválasztotta az emberiséget Tőle, az ítéletet ki kellett fizetni. Így helyes dolog volt Mózestől, hogy közbenjárt. Azonban, most az Újszövetségben élünk, Jézus lett a közbenjárónk (Zsid. 7).

Oldal 1 / 42:1 2 3 4 »Last »
bottom-img