Legutóbbi bejegyzések

Igazság kegyelem által – Tanítás

Igazság kegyelem által

Írta: Don Krow

Ma a kegyelem általi igazság témájával fogunk foglalkozni. A Róm. 3,21-23. versei így szólnak: „Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség [megkülönböztetés]: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.”

2010. októberi hírlevél #1

A szív keménysége

Egy állapot, amiben úgy létezhetsz, hogy még csak nem is tudsz róla…

Valaha úgy gondoltam, hogy a keményszívű emberek Isten gyűlölők voltak, vagy legalább is lázadtak az Úr ellen. Így vélekedtem mindaddig, amíg az ÚR meg nem mutatta, hogy én is kemény szívű vagyok.

———————————————————————————————————————————————–

A SZÍV KEMÉNYSÉGE tanítást most könyv formájában, kedvező áron rendelheted meg a KIADVÁNYOK menüpont alatt!

———————————————————————————————————————————————–

Ha hibás hangoskönyvet kaptál 25-én…

Ha “üres” volt az ajándék Hangoskönyved…

A szeptember 25-i Nyílt Nap után néhányan jelezték, hogy az ajándékba adott hangoskönyv “üres” volt, nem tartalmazta a fájlokat. Mindenképpen megkapod az ajándékod! Használd a hatalmad és keress bennünket…

Meghívó – Andrew Wommack Ministries Magyarország nyílt nap – Köztünk a helyed!

Kedves Barátunk!

Nagy örömmel és izgalommal tudatjuk veled, hogy hivatalos vagy az Andrew Wommack Ministries Magyarország nyílt napjára! Csak nagyon indokolt esetben tekintünk el a jelenlétedtől, mivel a Család már régóta készül az alkalomra. Fantasztikus programok lesznek, ahol TE is szót kapsz. Igen, ajándékot is kap minden résztvevő, de biztosan nem ezért jössz közénk…Ott lesz Apa, a Fiú, a Szellem és természetesen az összes (pontosabban sok) gyermek. Egy szó mint száz: TEDD MAGAD SZABADDÁ SZEPTEMBER 25-én! Térképet is találsz (kattints az Olvass tovább linkre).

Nézd meg, töltsd le és küldd tovább pdf formátumban!

Térkép a Szeptember 25.-i nyílt nap helyszínéhez

Térkép, hogy biztos ott lehess!

2010 Szeptember 25.-én (szombat) az Andrew Wommack Ministries Magyarország nyílt napot szervez, amire mindenkit szeretettel várunk.

A térképet itt találod – kattints az Olvass tovább linkre!

Üdvösség kegyelem által – Tanítás

ÜDVÖSSÉG KEGYELEM ÁLTAL

Írta: Don Krow

Jézus sokszor beszélt példázatokban, amikor olyan történeteket mondott el, melyek szellemi igazságokat ábrázoltak. A Lk. 18,9-14. így kezdődik: „Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta…”. Jézus egy bizonyos hallgatósághoz szólt: azokhoz, akik igaznak tartották magukat, és ennek következtében megvetettek és lenéztek mindenki mást. Azoknak szánta a példázatát, akik saját cselekedeteikben bíztak. Úgy nevezhetnénk őket, önigazultak. Jézus erről beszélt, amikor azt mondta, lenéznek mindenkit, és kijelentik: „Jobb vagyok nálad!”

Köszönjük adományát!

Charis Alapítvány AWM 11737007-21175282-00000000