Március 11. – Szentül élni

János 5:1-15

Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: “Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.” (János 5:14)

Jézus azt mondta, hogy a tragédiákat életünkben a bűn okozza. Azt kéri tőlünk, hogy éljünk szent életet, mivel ha átadjuk magunkat a bűnnek, akkor a bűn szerzőjének, Sátánnak rendeljük magunkat alá. A bűnnek való alárendelés egy személynek való alárendelést jelent – Sátánnak. Isten nem tulajdonítja a bűnt a hívőknek (Róma 4:8), az ördög viszont igen. Így cselekedeteink vagy Sátán, vagy Isten erejét szabadítják fel bennünk.

Bár Isten nem tulajdonítja nekünk bűneinket, ennek ellenére nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a bűnök bolondságában járjunk, mivel ez utat jelent Sátánnak az életünkhöz. A bűn megvallása véget vet ennek a folyamatnak. 1 János 1:9 azt mondja, hogy Isten hűséges és igaz, hogy megbocsájtást szabadítson fel, és eltörölje a bűneinket a testünkben. Jézus vére folyamatosan eltávolítja Sátánt és erősségeit az életünkből.

A bűneink nem tesznek jobban bűnösökké, mint ahogy a hitetlen emberek igaz cselekedetei nem teszik őket megigazulttá Isten előtt. A bűn halálos dolog, amit a keresztényeknek minden áron el kellene kerülniük, de akár vétkezünk, akár nem, nem ez határozza meg Isten előtti helyzetünket. Az újjászületett hívők Krisztusban vannak. Nincsenek a testben, bár dönthetnek úgy, hogy a test után járnak időről időre.

Mi a motivációd a szent életre? Természetfeletti módon szent életet élsz, mivel a természeted természetfeletti módon megváltozott. Isten természetét kaptad. Ma ne azért élj szentül, hogy kapcsolatba kerülj Istennel, élj szentül amiatt a kapcsolat miatt, amit már megkaptál Tőle.

Vélemény, hozzászólás?