Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció
Ki a te felebarátod?
Lukács 10:29-37
Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?" (Lukács 10:29)
Ezt a kérdést, "Ki az én felebarátom?", Sátán többféleképpen is használhatja arra, hogy becsapjon bennünket. Nemcsak azzal a gondolattal csaphat be, hogy úgy szeretjük a felebarátunkat, mint magunkat, miközben nem ezt tesszük, hanem azzal a kárhoztatással is próbálkozhat, hogy nem szeretjük eléggé felebarátunkat, nem szolgálunk felé elégséges módon Jézus Krisztussal.
Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció
Jézus Szavai - Hozzád
Lukács 10:38-42
Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: "Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!" (Lukács 10:40)
Az Írásban mindössze három alkalommal találkozunk Mártával. Ezekből a beszámolókból tudjuk meg, hogy Mártának volt egy testvére, Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból, és volt egy nőtestvére, Mária. Márta nem megfelelően kezelte a prioritásait a Lukács 10 szerint, ezért Jézus helyreigazította őt. Később a leprás Simon házában Jézus számára készítettek vacsorát, ahol Márta újra szolgált, miközben Mária, a testvére Jézust imádta olyan módon, hogy lábait drága parfümmel kente meg.
Kedves Barátunk!
Május 14-én tartottuk II. Nyílt Konferencia Napunkat. Nagy örömünkre sokan eljöttetek, hogy együtt élvezzük Istenünk és Édesapánk kegyelmének, szeretetének üzenetét, felkészüljünk arra, hogy másoknak is juttassunk ebből a túláradóan bőséges, kimeríthetetlen forrásvízből.
Hamarosan megtekintheted a szolgálatokról készült videókat. Bár sokszor mondjuk üzenetekre, hogy "meg fogja változtatni az életed", ám annyit mondhatunk, hogy "lássad meg magadnak"!
Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció
Pihenj és tölts újra
Máté 14:13-21; Márk 6:30-44; Lukács 9:10-17; János 6:1-14
Ő pedig így szólt hozzájuk: "Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük. (Márk 6:31)
Jézus gyakran elvonult másoktól, hogy időt tölthessen az Atyával. Azt olvassuk, hogy Jézus a tanítványait félrehívta pihenni és kikapcsolódni. Sok buzgó keresztény figyelmen kívül hagyta fizikai testének szükségleteit ezzel a szolgálatnak is kárt okozva súlyos betegséget, vagy akár halált szenvedett el.
Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció
Ellenőrizd a gyümölcsöket
Máté 7:12-20
Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Máté 7:20)
Ha tudni szeretnéd, hogy valaki mennyire hiteles, akkor meg kell vizsgálnod az általa produkált gyümölcsöket. Ez a gyümölcs az életvitel. Jézus leszögezte, hogy jó fáról nem nyerhetsz rossz gyümölcsöket és rossz fáról sem kaphatsz jó gyümölcsöket.
Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció

Hatalmas szolgálat
Máté 8:14; Márk 1:29-34; Lukács 4:38-41
Aki odamenve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik. (Márk 1:31)
Vajon hogy szolgált Péter anyósa Jézusnak és tanítványainak? Leültette őket és prédikált nekik? Bizonyára nem. Mégis, időnként az emberek azt gondolják, hogy az egyetlen módja, hogy mások felé szolgáljunk az, ha az Igével dorgáljuk őket.
Péter anyósa nyilvánvalóan úgy szolgált nekik, hogy felszolgált. Úgy reagált a nagy csodára, hogy ebédet tálalt fel nekik!
Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció

A választottak
Máté 4:13-22; Márk 1:16-20; Lukács 4:31-32; Lukács 2:36-40
Mikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak. (Márk 1:16)
Jézus egyetlen apostolt sem választott a vallásos emberek közül. Mind a tizenkét apostol világi volt. Ez nem azért volt, mert Jézus nem szerette a vallásos embereket, hanem azért.mert a vallási rendszerek tagjai egyszerűen nem hittek benne eléggé. Annyira bele voltak ragadva saját szentségükbe és a külsődleges vallásos megjelenésükbe, hogy kihagyták Jézussal a személyes kapcsolatot.
Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció

A legnagyobb próféta
János 3:22-37
Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (János 3:30)
Jézus azt mondta a Lukács 7:28-ban: "Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála." Azt hiszem, János története megmutatja számunkra, hogy mi volt a fő oka annak, hogy a valaha élt legnagyobb prófétának nevezte Jézus.
Szerző: AWM Kategória: Napi inspiráció
Légy az, akinek Isten teremtett!
Máté 3:1-12; Márk 1:1-8; Lukács 3:1-18
Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, a ki prédikál vala Júdea pusztájában. (Máté 3:1)
Ezek az igék Bemerítő János szolgálatáról számolnak be. János 30 évet töltött Júdea pusztáiban a szolgálatára készülve. Ezután mindössze hat hónapig szolgált, mielőtt Jézust bemerítette, és a nép Őt követte. Ennek ellenére a rövid hat hónap alatt János egy egész nemzetet fordított az Úr felé.