Legutóbbi bejegyzések

Evangéliumi igazságok – Andrew Wommack Ministries – 2023. januári hírlevél
A Hitünket Befolyásoló Tényezők Úgy gondolom, hogy az egyik legnagyobb áttörés, amit az Istentől kapott dolgok elfogadása területén tapasztaltam, annak megértése volt, hogy a hitet bizonyos törvények irányítják. Régebben azt hittem, hogy a gyógyulás csak egy tetszőleges döntés, amit az Úr valamilyen ismeretlen feltétel alapján hozott minden egyes emberről. Csak hinnünk kellett, amennyire csak tudtunk, […]

World Outreach – 2022. decemberi hírlevél – Vezetők képzése. Életek átformálása. Nemzetek megérintése.
KÖNNYEBB LETT VOLNA A BIZTOS ÚT Róma 5:20 RÚF “Közben pedig eljött a törvény, hogy megnövekedjék a bűn. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem.” Felmérhettük volna az országot, hogy hol található a legtöbb keresztény lakos, vásárolhattunk volna ingatlanokat az összes óriásgyülekezet közelében, és Charis-központokat indíthattunk volna a bibliai övezet […]

Sáfárság: hűnek lenni a legkisebben – 2022. decemberi hírlevél
Jézus azt mondta, hogy aki a vagyonával bízik Benne, az hű legkisebben is (Lk 16, 9 – 11 RUF). Ha kis dolgokon hűtlenek vagyunk, akkor a nagyobbakban sem leszünk hűek. Ezt fontos megérteni. Úgy gondolom, hogy a Bibliai bővölködés kulcsa nem más, mint magunkra sáfárként, nem pedig tulajdonosként tekinteni. A 24. Zsoltár 1 verse azt […]

World Outreach – 2022. novemberi hírlevél – Vezetők képzése. Életek átformálása. Nemzetek megérintése.
“A francia nyelvű emberek tanítványokká válnak, teljesen átalakul és megváltozik az életük, és annyi kinyilatkoztatást kapnak Isten Igéjéből, hogy az megszabadítja őket.” – Martin Alargent NŐ A TANÍTVÁNYOK SZÁMA FRANCIAORSZÁGBAN: ELINDUL A CHARIS BIBLIAISKOLA NIZZÁBAN “De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek […]

Evangéliumi igazságok – Andrew Wommack Ministries – 2022. novemberi hírlevél
Az igazságot szólva szeretetben Mikor volt utoljára, hogy valaki, akit tisztelsz, megintett téged? Az igazság kimondása, még ha az elutasítást is kockáztatja vele az ember, az őszinte törődés jele. A Galata levélben az első sorból nézhetjük végig, ahogy Pál szeretetteljes, de egyben szigorú intését, amit a galáciában élő gyülekezetnek címzett. Galácia ugyanabban a régióban […]

Új könyv: Kiválóság
Ha őszinte vagy, beismered, hogy szeretnéd, ha előléptetésben részesülnél az életedben. A siker, a befolyás és a jólét előnyeit szeretnéd élvezni, és ezzel nincs is semmi baj. Isten is ezt akarja neked! Az előléptetés még Istentől is származik, és bár függ attól, amire Isten minden embert elhívott, minden újjászületett hívő számára elérhető! De még ha […]

Evangéliumi igazságok – Andrew Wommack Ministries – 2022. szeptemberi hírlevél
Az ó ember halott Tavaly a Rómabeliekhez írt levélről tanítottam, és különböző témákat érintettem a tanításomban, többek között azt, hogy az ó ember halott (Róma 6:6). De az Úr azt mondta, hogy készítsek egy teljes tanítást konkrétan az ó emberrel kapcsolatosan, hogy az emberek valóban meg is érthessék. Nagyon sokan használják azt a kifejezést, […]

KEGYELEM és HIT KONFERENCIA
Andrew Wommack 2022. szeptember 16-án élőben jelentkezik Coloradóból. A Kegyelem és Hit konferencia magyar tolmácsolással jut el a közönséghez. Az esemény online lesz megrendezve, melyen a részvétel ingyenes. Hívjatok barátokat, ismerősöket, családtagokat és kövessétek együtt ezt a fantasztikus eseményt! Oszd meg a közösségi médiában is, hogy minél több emberhez eljuthasson! Időpont: 2022. szeptember 16. 19:00-21:00. […]