Tépelődni – vagy nem Március 8.
Máté 6,31: „Ne tépelődjetek tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra?” (KJV)
MÁTÉ 6,25-34
Az itt használt görög szó a merimnaó, és azt jelenti, hogy aggódik, gondterhelt valami felől. Ebben az igeszakaszban és az ezzel párhuzamos Lukács 12,22-32-ben Jézus azt parancsolja nekünk, hogy ne aggódjunk és ne nyugtalankodjunk az anyagi szükségeink betöltése miatt. Lehetetlen egyáltalán nem gondolni a fizikai szükségeinkre. Még Jézus is gondolt arra, hogy pénzre van szüksége az adófizetéshez. (Mt 17,24-27) Egyszerűen ne kössön le bennünket az, hogy a gazdagságról gondolkodunk, és ne azzal töltsük az időnket, hogy a szükségeink miatt aggódunk. Ezek mind megadatnak nekünk, ha először Isten országát keressük.
Azzal fogadunk el egy nyugtalanító gondolatot, hogy kimondjuk. Jönni fognak a kétségek, de addig nem vétkezünk, amíg nem töprengünk rajtuk. Az Ige szerint úgy is foglalkozhatunk ezekkel a gondolatokkal, ha hangoztatjuk őket; ezért ne mondd ki a negatív gondolatokat!
Nagyon fontos, hogy figyeljünk a szavainkra. Kezdj el hittel olyan szavakat mondani, amelyek összhangban vannak Isten Igéjével, és akkor pozitív eredményeket fogsz tapasztalni! Ha a kétség szavait szóljuk, végül el fogjuk hinni őket, és valóra válnak a negatív dolgok, amelyeket ezek a szavak idéznek elő. Nincsenek „üres szavak”, amelyek ne működnének mellettünk vagy ellenünk. Élet és halál van minden szavunk hatalmában. (Péld 18,21) Szavaink lehetnek a legerősebb fegyverünk az ördög ellen, vagy az ördög csapdájává válhatnak. (Péld 6,2)
Ma ügyelj a szavaidra! Csak olyan dolgokat mondj, amelyek az Úrba vetett hitedet és bizodalmadat fejezik ki, nem pedig a rád váró helyzetekkel kapcsolatos félelmedet!
Andrew legújabb TV sorozatait YouTube csatornánkon a következő linkre kattintva nézheted meg:
https://www.youtube.com/@Andrew_Wommack_magyarorszag
Könyveinkért látogass el weboldalunkra:
https://awme.hu/termekkategoria/konyvek-2/
Charis Bibliaiskolánkba egész évben jelentkezhetsz. A következő linken találsz róla további információt:
www.charis.hu
Andrew Wommack magyarországi szolgálata a hűséges támogatóink adományainak köszönhetően működik. Ha Te is szeretnéd Isten országát építeni Magyarországon, a
következő linken tudsz minket támogatni:
https://awme.hu/partnerseg/