Az alábbiakban több részből álló, teljes tanításokat tudsz meghallgatni. Szolgáljon épülésedre! Ha szívesen támogatnád, hogy minél több ilyen anyagot tudjunk lefordítani és “hangosítani”, a Charis Alapítvány számlaszámán várjuk adományodat: 11737007-21175282-00000000 Minden pici összeg segíti a munkánkat, melynek célja, hogy minél több emberhez eljusson a jó hír – ingyenes kiadványok által.
Elkötelezettség az ingyenes tanítások mellett
“Miután Jamie és én összeházasodtunk, Isten elhívott a szolgálatra, és egy időben a téves gondolkodásom miatt majdnem éhen haltunk. Egy este 1974-ben elmentünk a Christ for the Nations (Krisztus a nemzetekért) nevű Bibliaiskolába Dallasba, hogy meghallgassunk egy vendég előadót a jólétről. Emlékszem, ahogy hátramentem és néztem az eladásra váró hanganyagokat, azon gondolkodtam, hogy azok mennyire meg tudnák változtatni az életünket, de nekünk nem volt pénzünk. Jamie nyolc hónapos terhes volt akkoriban, és már két hete nem evett, mert nem volt semmilyen élelmünk. Akkor ígéretet tettem Istennek: „Ha bármikor mutatsz valamit az Igédből, ami egy másik ember segítségére lehet, akkor soha nem fogom megtagadni a hozzáférést az anyagiak miatt.” Akkoriban egyáltalán nem gondoltam, hogy én majd valaha is adni tudok másoknak, így nem igazán fogtam fel, miről is beszélek. De elköteleztem magam, és ezt komolyan gondoltam. Így kezdtük, és azóta is terjesztjük a tanításokat. Erre most azt mondhatnád: ‘Így nem lehet fenntartani egy szolgálatot!’ Ne ábrándíts ki, hiszen működik! Az ígéretem pedig ma is éppoly erős, mint annak idején.” Andrew Wommack
Új tanítássorozatok:
Jézussal mindennap – 365 gondolat a szellemi növekedésért és személyes győzelemért
Alázat: a nagyobb kegyelemhez vezető isteni út
Erőlködés nélküli változás
Hitépítés
Az érzelmek megzabolázása
Hogyan lehetsz boldog?
Az Úr félelme
Hogyan készítsd fel a szívedet?
Hogyan járhatsz a vízen?
A dicséret hatásai
Haragkezelés
Isten általad megnyilvánuló szeretete
Szellemi hatalom
Isten sikerre akar vinni
Hit sorozat
Korábbi tanítássorozatok:
Erőlködés nélküli változás
Végezz a vallás szent teheneivel!
Ne korlátozd Istent!
Isten jelenlétében lakozni
Hitépítés
A partneri kapcsolat ereje
Isten szeretete: megoldás a problémádra!
Isten irántad való szeretete
Isten sikerre akar vinni
Hit
Szellemi hatalom
Isten akaratának felfedezése és betöltése
Élesebb a kétélű kardnál
Hogyan vegyük át a legjobbat Istentől?
Szellem, Lélek és Test
Hogyan halljuk meg Isten hangját?
Keresztény elsősegélycsomag
A család
Keresztény túlélőkészlet
A kiválóság szelleme
A dicséret hatásai
Ahogy én szerettelek titeket
Megváltás
Milyen az Isten valójában?
A kegyelem és a hit egyensúlya
Isten azt akarja, hogy egészséges légy
Kegyelem, az evangélium ereje
Andrew Wommack 2009-es látogatása Budapesten