2012. Júniusi Hírlevél: Önközpontúság – minden baj forrása

Önközpontúság – minden baj forrása

Drága Barátaink és Partnereink!

Isten úgy teremtett minket, hogy életünket Rá összpontosítva éljük. Kezdettől fogva az volt a célja, hogy „Isten-tudatúak”, nem pedig „öntudatosak” legyünk. Amíg Ádám és Éva nem evett a jó és gonosz tudása fájának tiltott gyümölcséből, annyira nem voltak tudatában önmaguknak, hogy figyelembe sem vették mezítelenségüket. Engedetlenségük után azonban teljesen tudatába kerültek önmaguknak és el akartak rejtőzni Isten elől. Fókuszuk Istenről magukra helyeződött át.

Az öntudatosság másképpen önközpontúság; és az önközpontúság valójában minden baj, szomorúság forrása. Az emberek sok minden miatt szomorúak, vagy boldogtalanok. De ha végére járnak, azt találják, hogy az ok mindig az ’én’ megfosztása valamilyen kívánságtól. Tehát a bajokra való választ az ’én’-nel való bánásmódban találhatjuk meg.

Például anyagi nehézségek gyakran akkor jelentkeznek, mikor megengedett kereteinken kívül próbálunk élni, hogy megpróbáljunk eleget tenni önközpontú kívánságainknak. Nem vagyok az anyagi jólét ellensége egyáltalán, de fontos, hogy helyes legyen a perspektívánk. Ha nyomorúságosnak vagy boldogtalannak érzed magad amiatt, hogy nincs nagyobb házad, újabb autód, vagy nagyképernyős tévéd, valami nincs rendben. Önközpontúságunk egy-egy kívánságot szükséggé, a szükséget pedig személyes krízissé változtatja.  

~~~

Az Önközpontúság – minden baj forrása c. hangoskönyvet az alábbi linken hallgathatod meg.

~~~

A szívem szakad meg, mikor látom a rengeteg Szellemmel telt hívőt ugyanolyan önközpontúan viselkedni, mint ahogy a világ viselkedik. Istent arra próbálják használni, hogy megszerezzék amit nem tudtak megszerezni a világban; még mindig azon van a fókuszuk, hogy milyen hasznot húzhatnak ebből az egészből. Vagy sosem ismerték, vagy elfelejtették a Biblia néhány legfontosabb versét az anyagiakkal kapcsolatban.

Máté 6:33

„De keressétek először Isten országát és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak nektek.”

 Isten már megígérte, hogy a szükségeink Benne be vannak töltve és megadatnak az Ő országának keresésének melléktermékeként.Teljesen szükségtelen figyelmünket arra összpontosítani, hogy megpróbáljunk megszerezni Istentől valamit, amit már megadott. Mikor ezt tesszük, ez azonnal visszavezet az önközpontúság ajtajához.

Még szeretett hozzátartozónk halála esetében is a gyászunk személyes veszteségünkben gyökerezik. A helyzetre saját látásmódunkból összpontosítunk: Hogyan mehetünk tovább nélkülük? Soha többé nem látom őket a földön. Meggyőzzük magunkat, hogy az ő halálukat gyászoljuk, de igazán arról van szó, hogy miként fog ez minket befolyásolni. Ha az a személy újjá született, és most Jézussal van, örvendeznünk kellene. Képzeljük el milyen atmoszféra lenne egy hívő temetésén, ha ahelyett, hogy  a saját önközpontú gondolatainkra összpontosítanánk veszteségünkkel kapcsolatban, inkább a személyre irányítanánk figyelmünket és arra, hogy mit él ő most át Jézus jelenlétében. Gyász helyett milyen izgalmas hálaadás és dicsőítés lenne!  

A fájdalom egy másik erőteljes forrása abból származik, amit sokan kapcsolataitokban tapasztaltok. Miért? Mert mikor magadra koncentrálsz, könnyű megsértődni. Ha keserűség, fájdalom, vagy harag van benned a főnököddel, barátoddal, – vagy ami sokszor előfordul – családtagoddal szemben, Isten Igéje nem ad helyet félreértésnek ennek okával kapcsolatban.

Példabeszédek 13:10

„Csak büszkeség miatt van viszály.”

Ez a vers világosan kijelenti, hogy a büszkeség minden viszály forrása. Tudom, sokan nem szívesen veszik ezt, de nem a körülmények, vagy különböző élethelyzetben lévő emberek természete okoz fájdalmat nekik,  hanem a büszkeségük. A büszkeség nem csupán fő oka a viszálynak, hanem az egyetlen oka.

A büszkeség azonban olyan, mint egy bot – két vége van. Egyik végét legtöbben könnyen felismerik: az önteltséget és fennhéjázást, de sokan elmulasztják észrevenni a másik végét, az alacsony önértékelést, a hamis alázatot, vagy szégyenlősséget.

Akik magukat szégyenlősnek vagy félénknek tartják, valójában telve vannak büszkeséggel. Alacsony önbecsülésük azt eredményezi, hogy gondolataikat teljesen az én birtokolja. Arra koncentrálnak, hogy mások vajon mit gondolnak róluk, ha rosszul mondanak vagy tesznek valamit. Önvédelemből félénkek és szégyenlősek lesznek, így sok szomorúságot okozva maguknak. Ha megkérnék őket, hogy tegyenek bizonyságot, vagy kézrátétellel imádkozzanak valakiért, büszkeségük megakadályozná őket. Nem kockáztatnák, hogy énjük kritika alá kerüljön.

Másrészt azok, akik hamis alázatosságban vannak, azt hiszik, hogy az alázat a maguk lealázása és a büszkeség a maguk felmagasztalása. De ez is helytelen.

Jakab 4:10

„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felemel titeket.”

Mi történik, mikor megalázod magad (a valódi alázat helyes értelmezésével) és Isten elkezd felemelni? A valóban alázatosak engedni fogják, de a büszkék nem. Túlságosan azzal vannak elfoglalva, hogy mások mit gondolnak róluk és megpróbálják elhárítani azzal, hogy lealázzák magukat. Ez a büszkeség egy másik formája.

Valódi alázat Isten Igéjével egyetérteni, amit rólad kijelent, hogy ki vagy és annak megcselekvése, amiről Isten Igéje azt mondja, hogy meg tudsz tenni. Aztán felhagyni azzal, hogy mit gondolnak az emberek, ha dicsérnek, ha elítélnek – egyszerűen nem számít, mikor valóban alázatos vagy, és meghaltál az énnek.

~~~

Az Önközpontúság – minden baj forrása c. könyvet az alábbi linken rendelheted meg.

~~~

Nekem át kellett verekednem magam ezen, mikor elkezdtem a szolgálatot. Isten egy bölcs embert használt fel, aki ezt mondta nekem: „Andy, ha majd több jelentőséget tulajdonítasz az embereknek, akiknek szolgálsz, mint magadnak, és kevesebbet annak, hogy mit gondolnak rólad, akkor Isten használni fog!” Ez azt jelentette, hogy meg kellett aláznom magam és el kellett fogadnom a tényt, hogy Istennek volt üzenete, amit rajtam keresztül akart kézbesíteni. Mint olyan ember, aki annyira introvertált voltam, hogy alig tudtam valaki szemébe nézni, meg kellett halnom az énemnek, és meg kellett elevenednem Krisztusban.

2Timóteusz 2:11

„Igaz a mondás: ha meghalunk vele, élni is fogunk vele.”

 Galata 2:20

„Krisztussal együtt megfeszíttettem: élek többé nem én; hanem él bennem a Krisztus: és az életet, amit most a testben élek, az Isten Fiának hite által élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.”

Ezek a bibliai versek azt tanítják, hogy halottnak kellene lennünk énünket illetően, és élőnek Krisztusban. És ha valóban halottak lennénk, lehetetlen lenne megsértődnünk. A halottak nem éreznek semmit. Rugdoshatják, sértegethetik őket, vagy még hazugságokat is mondhatnak róluk, és egyszerűen nem   törődnek vele. Az, hogy olyan könnyen sebezhetőek és sértődékenyek vagyunk azért van, mert még mindig elevenek vagyunk az énnek, és telve vagyunk büszkeséggel.

Ha azonban arra összpontosítunk, hogy meghaljunk az énünknek, és Krisztusban éljünk, valószínűleg  kudarcot vallanánk. Régebben minden reggel feltámasztottam az énemet imádság közben, amikor minden erőmmel azon voltam, hogy megöljem. Megvallottam minden bűnt, amit gondoltam, hogy elkövettem: „Büszkeség! Önteltség! Igetanulmányozás hiánya!” És így tovább egészen imaidőm végéig, az egész időt magamra összpontosítva töltöttem. Ostoba, ostoba dolog!

Az énnel való helyes bánásmód az, hogy fókuszt cserélünk. Keress valakit, akinek imára, vagy szolgálatra van szüksége. Segíts nekik, és azt veszed majd észre, hogy elfeledkeztél a saját szükségeidről. Azt is felfedezed majd, hogy amiről azt gondoltad, hogy annyira fontos, igazán jelentéktelen. Egy másik személy felé való szeretet mindig legyőzi az ént. Szükséges ehhez, hogy feladd magad, és elő áldozattá légy, de megéri.

Persze alapvetően a fókuszunknak Istenre kell irányulnia, nem csak másokra és minden bizonyossággal nem magunkra. Csak amikor teljesen kiszolgáltattuk magunkat Istennek tudjuk azokat szeretni, akik áthágják önző érdekeinket.

Róma 12:1

„Könyörgöm nektek, testvéreim, Isten irgalmára, hogy ajánljátok fel testeiteket élő, szent áldozatként, ami Istennek tetsző, értelmes szolgálat részetekről.”

 Nem érdekes, hogy Isten szerint énünk feláldozása értelmes szolgálat? Ehhez meg kell alázzuk magunkat, el kell utasítsuk az ént, mint „urat”, és az oltárra kell helyeznünk. Az egyedüli probléma az élő  áldozatokkal, hogy hajlamosak lemászni az oltárról. Még ha meg is tesszük ezt az elhatározást a szívünkben most azonnal, meg kell újítsuk megint holnap, jövő héten, jövő hónapban, és a jövő évben. Amíg ezen a földön vagyunk, minden nap el kell határoznunk, hogy Jézust jobban szeretjük, mint az énünket.

Napjainkban, mikor az én maximális imádatnak örvend, döntő fontosságú megérteni az önközpontúság következményeit, gyümölcsét. A végén mindig bánatban végződik. Segítségképpen van egy kis könyvem, aminek címe: „Önközpontúság: minden baj forrása”. Az üzenet audio CD-n is kapható. Lehet, hogy felborzolja majd némelyek tollazatát, de segíteni fog megérteni az igazságot az önközpontúsággal kapcsolatban. És ha hajlandó vagy gyakorlatba átvinni amit tanulsz, megszabadít majd a bajoktól, amit életedben tapasztalsz.

Amennyiben szeretnéd megnézni angol nyelven a televízióban megjelent, 10 részes sorozatot, az alábbi linken megteheted!

~~~

Az Önközpontúság – minden baj forrása c. könyvet az alábbi linken rendelheted meg.

~~~

Ha lélegzel, van éned, akkor el kell olvasnod ezt a könyvecskét. Rendelj néhány példányt belőle, ajándékozd meg vele barátaidat, családodat – hálásak lesznek érte.

Szeretünk,

Andrew és Jamie

U.I. Jamie és én soha nem szűnünk meg hálát adni Istennek érted és folyamatos támogatásodért. Életünk legnagyobb projektjébe vágunk bele, és támogatásoddal véghez is visszük, adósságmentesen. Nagyon köszönjük a segítséged a tanítványképzésben; tanítványokéban, akik meg fogják változtatni a világot. Áldás vagy.

One Comment

  1. Sziasztok!

    Lenne egy kérdésem !
    Már sokat hallottam Andrew tanításain Keresztül
    a szellem,lélek,test tulajdonságairól és ezek kapcsolatáról.
    De nem hallottam szívről.Az újsz.nagyon sokat foglalkozik
    a szívünkkel,de nincs igazán tiszta bibliai képem
    alról ,hogy az újjászületett ember “anatómiájában”
    pl.a szellemben vagy a lélekben helyezkedik el?
    Vagy éppen a szív a gyűjtő helye mind a szellemnek,
    mind a léleknek és így gyakorolnak rá hatást?

    A választ előre is köszönöm

Vélemény, hozzászólás?