2013. februári hírlevél: A remény ereje

AJ_tie

Kedves Barátom!

Legtöbben nagyobb hangsúlyt helyeznek a szeretetre és hitre, mint a reményre, azonban az Ige nem erre tanít.

Nézzük meg az 1Korinthus 13,13-at: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

Mivel a szeretet a legnagyobb a három közül és a remény épp a szeretet előtt van, ezért a remény a második legnagyobb, megelőzve még a hitet is. A remény sokkal erőteljesebb, mint azt gondolják. Számomra megelevenedett ez az igazság azzal a kijelentéssel, melyet az Úr a reménnyel kapcsolatban adott nekem: a remény pozitív képzeletet jelent.

A Róma 8:24-25 szerint, Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.

Pál itt arról beszél, hogy  remélni valamit, amit nem látunk, ami nincs jelen. Amikor láthatóvá válik, akkor okafogyottá válik a remény. Tehát a remény azt jelenti, hogy olyasmire tekintesz, amit nem látsz. Most azt gondolhatod, „Nos, ha nem látod, akkor hogyan nézhetsz rá?” Láthatsz dolgokat a szíveddel és – szerintem  -ez a képzelet.

Az Ézsaiás 26:3 azt mondja, „Kinek szíve [az angolban elméje] reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik”. Itt az a szó, hogy „szív” [az angolban „elme”] képzeletnek van fordítva négy másik alkalommal az

Ószövetségben . Tehát, úgy is idézheted ezt az igeverset, hogy „Amikor a képzeleted az Úrra támaszkodik, Ő megőriz téged teljes békességben.”

Sok keresztény visszautasítaná a képzelet meghatározást, mert azt legtöbbször valamilyen gyerekes dologra utalva használják, de a képzeletünk az a képességünk, hogy a szívünkkel lássuk azt, amit a szemünkkel nem láthatunk. Minden nap használjuk a képzeletünket.

Talán még sohasem gondolkoztál el ezen, de tudtál például arról, hogy nem találnál haza, ha nem használnád a képzeletedet? Azért, mert az elmédben lefényképezed az otthonod és azt, hogy hogyan jutsz el oda.

Képekben gondolkodunk. Ha például azt mondanám, hogy „alma”, akkor nem az alma szót látnád leírva, hanem egy egy almát látnál. Talán egy piros vagy egy zöld alma képe jelenne meg, de én még finomíthatok azon, amit szeretném  hogy láss azzal, ha azt mondom, hogy „egy nagy, piros alma.” Minél több szót használtam arra, hogy leírjam az almát, annál tisztább kép jelent meg róla az elmédben. Ha tisztában vagy ezzel, ha nem, nem tudsz rágondolni valamire, amit nem tudsz lefényképezni. Képesnek kell lenned képet alkotni valamiről ahhoz, hogy valódi megértést nyerj róla.

A képzeleted az ahogyan gondolkodsz, ahogyan elmélkedsz, ahogyan megértesz és ahogyan emlékszel a dolgokra. Tényleg nem tudsz semmit sem tenni a képzelet nélkül. Vedd magadhoz Isten Igéjét és engedd, hogy felgerjessze a képzeletedet.

Az 1Mózes 6,5 azt mondja:

„És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.”

Ez az igevers mély gondolatokról beszél, nem csak felszínes gondolatokról. Isten a szívünk mélyének szintjén foglalkozik velünk (1Sámuel 16:7) és Ő a szívünk gondolatait nézi. Azért fordítok olyan sok időt erre a dologra, mert nagyon sokan egyszerűen nem hiszik el, hogy a képzelet olyan nagy dolog lenne, de az Úr az emberek szívének gondolatai szerint bánik velük. 

A remény több annál, mint „Akarom, hogy ez vagy az megtörténjen” vagy annál, hogy „Bárcsak ez vagy az megtörténne.” A remény a képzeleted. Minden alkalommal, amikor a Biblia a képzeletről pozitív értelemben beszél, akkor a remény szót használja. Amikor Pál a reményről beszélt, ő a szívével látta a dolgokat. Ő megragadta Isten ígéreteit és az ígéreteken keresztül látta Istent, amint sikerre viszi őt. Szomorúan jegyzem meg, hogy a legtöbb ember, mivel nem érti ezt a folyamatot, vagy mert a jelentőségével nincsen tisztában, megengedi, hogy a képzeletét más dolgok irányítsák és sikertelennek látja magát. Szegényen vagy betegen látják magukat.

Amikor látássá válik a bensődben az, amit Isten mondott neked , akkor türelemmel fogsz rá várni (Róma 8,25). Azok, akik kiszállnak és feladják, azoknak a képzelete negatív, azok az emberek a dolgok negatív oldalát látják, a pozitív helyett. Nekik nincs reményük.

Függetlenül attól, hogy tudod-e vagy sem, a képzeleted határozza meg, hogy az életed merre halad. Ha nem vagy tisztában azzal, amiről itt beszélek és nem hiszed, hogy ez fontos dolog, akkor ez annyit jelent, hogy te nem vagy befolyással a képzeletedre. A képzeleted befolyásolva és irányítva van, negatívumokat látod.

„Ahogyan a szívében gondolkozik, olyan ő” (angolból a King James ford. alapján- szerk.)

Ahogyan gondolkodsz, olyan irányba halad az életed. Ez talán nem mindenkinek van áldására, de mindenképpen segítő szándékkal íródik: Ha az életed nem jó irányba halad, ha a dolgok összekavarodtak, az azért van, mert ez fogant meg a szívedben. A képzeleted olyan, mint a termőföld. A termőföldet nem érdekli, hogy mit vetettél bele; abban a pillanatban, hogy elvetetted, a föld elkezd teremni. Ugyanígy van a szíveddel is és a képzeleteddel. A képzeletedben megfogan valami és automatikusan elkezdi megvalósítani, akár pozitív, akár negatív az a valami. Olyan mint egy szellemi anyaméh. Ez egy nagy megállapítás.

Tekintsd meg A Remény Ereje c. tanítás sorozatot (angol nyelven)

A képzelet nem erkölcsös vagy erkölcstelen: amire a figyelmedet irányítod, az van rá hatással. Te döntöd el, hogy a képzeleted pozitívvá – ami a remény – vagy negatívvá –ami egy önbeteljesítő prófécia – válik.

Sok időt lehetne eltölteni ezzel a témával, de a lap végén az áll, hogy neked kell kizárnod minden olyan negatív dolgot, ami megragad téged. A Lukács 21:26 szerint, hogy az emberek szíve elhal a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek. Isten Igéjében kell maradnod és engedni, hogy az vezessen téged vagy garantálhatom, hogy e világ hitetlensége megöli a pozitív képzeletedet. Hiábavalóvá teszi.

Megvetettem az alapokat, de még nagyon sok mondanivalóm van, amiről hiszem, hogy sokat segítene neked. Isten egy pozitív képzeletet, reményt fog beléd helyezni, ami változást fog elindítani benned, hinni fogsz és sokkal jobb eredményekben fogsz bízni, mint korábban bármikor. A remény erőteljes. Ismétlem, ez a második legnagyobb dolog a keresztény életben, nagyobb még a hitnél is. Meg kell értened a képzelet hatalmát, ha munkára akarod fogni a remény erejét. A legújabb tanításom a reményről szól, A Remény Ereje, hiszem, hogy ez a tanítás megalapoz néhány dolgot az életedben, ami pozitív irányba fog mozdítani téged és hatalmas változást hoz számodra.

Imádkozok, hogy Isten segítsen megváltoztatni a nézőpontodat és kezd el azokat a pozitív dolgokat meglátni, amelyeket Ő tartogat számodra, ha reménytelennek érzed magad és a körülményeidre és a negatív dolgokra nézel az életedben,. Hiszem, hogy amint ezt a tanítást hallgatod, a pozitív képzelet életre kel benned. A remény elkezd ösztönözni téged és vezetni fog Atyaisten felé.  Köszönöm, Jézus!

Ha meg akarod rendelni A Remény Erejét ( csak angol nyelven érhető el – szerk.), látogass el weboldalunkra: www.awme.net, hívd a segélyvonalunkat: +44(0)1922 473300.

Ezúton szeretnénk ismételten megköszönni támogatásodat, mellyel szolgálatunkat segíted. Lehetővé teszed, hogy világszerte elérhetővé tegyük Isten feltétel nélküli szeretetének és kegyelmének örömhír üzenetét. A világnak óriási szükség van rá. Köszönjük!

Szeretünk,

Andrew és Jamie
U.i.: Az új Charis Biblia Iskola kampuszának építéséről (The Sanctuary  Woodland Parkban, Colorado-ban) a legújabb híreket a www.awmi.net/construction-update webhelyen találod meg. Figyelmedbe ajánljuk honlapunkon az The Inside Story új felületét, amely biztosan elnyeri tetszésedet.

Vélemény, hozzászólás?