2013. szeptemberi hírlevél – Milyen az Isten valójában?

Kedves Barátom,

Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: “Abba, Atya!” (Rm. 8:15)

„Abba, Atya” – ez a kifejezés az Istennel való szeretetteljes kapcsolatról beszél. Ma azt mondanánk, hogy „apuci”, vagy „papa”. Sajnos azonban, sokaknak nincs meg ez a fajta kapcsolatuk az Úrral. Annyira aggódnak, hogy ne vétkezzenek és ne menjenek a pokolba, hogy képtelenek feldolgozni azt a gondolatok, hogy Isten feltétel nélkül szeretheti őket.

Még azok is, akik tudják, hogy üdvösségük van, azt hiszik, hogy Isten betegséget ad, szegénységben tart, vagy megtagadja az imák beteljesítését. Megpróbálnak valamilyen pozitív értelmezést adni azzal, hogy Isten ezzel tökéletesíti őket, de alapvetően az van az elméjükben, hogy még mindig büntetés alatt állnak, mivel nem eléggé jók Isten számára. Ez pedig megteremti a félelem légkörét és a bűn fogságában tart.

Nem így kellene egy kereszténynek Istenhez viszonyulnia.

Az 1 János 4:18 így mondja:

A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.

Csak azért, mert félsz Istentől, ez nem jelenti azt, hogy ez az igazság. Ez csupán azt jelenti, hogy még nem értetted meg Isten valódi természetét. Úgy hiszem, hogy az egyik ok, amiért a hívők azt gondolják Istenről, hogy haragos, vagy követelőző, mert sohasem gondolták át a megváltást Isten szemszögéből.

Isten az embert a saját képére alkotta. (1. Mó 1:26). Ellentétben azzal, amit sok kisállattartó gondol manapság, a kutya nem az őt gondozó ember képére lett teremtve. De a gyermek igen. Isten az embert a saját gyermekének teremtette. Ezért nevezi Jézus Isten az evangéliumban újra és újra az „atyátoknak”.

Tudjuk, hogy az Éden óta Isten azt akarta, hogy Ádám és Éva szépségben és bőségben éljen, az Ő gyermekeiként. A kertben nem volt betegség, halál, vagy hiány. Isten tökéletes akarata az volt, hogy az ember egy tökéletes és áldott világban uralkodjon.

Gondold csak el, vajon mit érezhetett ez a szerető apa, amikor egy napon a gyermekei elrejtőztek előle? Szó szerint nekik adta a világot. Csupán egy dolog volt rossz a számukra, a Jó és Gonosz Tudásának Fája. Isten figyelmeztette a gyermekeit, ha esznek a fáról, akkor meg fognak halni, ám az ördög elhitette velük, hogy Isten meg akarja vonni tőlük azt. Azt hitték, hogy van valami örvendetes dolog, amit az Atya meg akar vonni tőlük.

Az ember engedetlensége az emberi hatalmat a Sátánnak juttatta a föld felett, ezzel Sátán evilág fejedelmévé lett (Jn 12:31.) Ez lett az oka a halálnak, a betegségnek és a hiánynak. Ezek a dolgok nem léteztek Isten királyságában. Nem léteztek Éden kertjében sem, sem a Mennyben. Csak ott léteznek, ahol Sátán van hatalomban. Amikor az emberek a halálért és szenvedésért Istent vádolják, akkor összekeverik a két királyságot.

Isten gyűlöli az emberi szenvedést. Sohasem volt az Ő akarata és nem is található meg a királyságában. De a világ a szavával jött létre. Az Úr hatalmat adott Ádámnak, hogy a világ felett uralkodjon. Isten önként vállalta, hogy hatalmát átadja Sátánnak és elválasztja magát Istentől.

Számomra pontosan ezen a helyen mutatkozik meg Isten valódi természete. Isten azt mondhatta volna: „Te ágyaztál meg, feküdj most bele.” Azonnal megsemmisíthette volna Sátán királyságát és az embert nyomban a pokolra küldhette volna. De Isten egyiket sem cselekedte meg. Sohasem szűnt meg szeretni a gyermekeit, így hát ahelyett, hogy megbüntette volna őket, Jézust küldte el azzal a céllal, hogy váltságdíjat fizessen a halálával értük. (Mt 20:28).

Ez utat nyitott az Istennel való helyes kapcsolatra. Bárki, aki hisz Jézus nevében, Isten gyermekeként születhet újjá. Abban a pillanatban, hogy elfogadjuk a megváltást, többé már nem vagyunk bűnösök az Ő szemében, hanem megigazultak és valóban szentek leszünk. (Ef. 4:24.) A mi természetünk, hogy el akarjuk mondani Istennek, hogy mennyire méltatlanok vagyunk, ám Isten nem így lát bennünket.

A Zsidó 10:17 így mondja:

Bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg [Isten].

Az újjászületett hívők nem próbaidősek. Ezt a legtöbb keresztény nem is érti. Nem próbáljuk meg kimunkálni az utunkat Isten királyságába. Abban a pillanatban, amikor elfogadtuk Jézust megmentőnknek, kiszabadultunk Sátán királyságából és visszakerültünk Isten királyságába. (Kol. 1:13).

Ezért tanította Jézus a tanítványoknak, hogy ne aggodalmaskodjanak az élet dolgai felől, van-e ruhájuk, van-e élelmük. Isten királyságában nincs hiány. Ha szükséged van valamire ebben az életben, akkor ne magadra, vagy a képességeidre tekints, hanem „keressétek Isten királyságát, és ezek a dolgok mind a tiétek lesznek.” (Lk. 12:31.)

A vallás megtanította nekünk, hogy a bővölködés egy piszkos szó, amit a szellemileg éretlen és önző emberek használnak. Ez nem így van. Áldottnak lenni nem rólunk szól, Isten természete.

Jézus ezt mondja a Lk. 12:32-ben:

Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!

Ha manapság megkérdeznéd az átlag keresztényt, hogy vajon szerinte mi örvendezteti meg igazán Istent,  akkor valószínűleg a legtöbben azt válaszolnák, hogy a bűnből való megtérés, vagy a holt cselekedetek elhagyása. Feltehetően százból egy mondana valami ilyesmit, hogy akkor örül Isten, amikor látja megáldva a gyermekeit. Ugyanakkor, ha megkérdezed a szülőket, hogy mi örvendezteti meg őket, akkor a legtöbben valami olyasmit mondanának, hogy ha boldognak és jólétben látják a gyermekeiket.

Ha egy szülő természetesen akarja a gyermekeit egészségesnek és bőségben lévőnek látni, akkor miért lenne Isten más? (3 Jn 2)

Pontosan erre utal Jézus a Máté 7:11-ben:

Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?”  

Istennek nagy örömet okoz, amikor neked adhatja a királyságot. Isten nem azt akarja, hogy legyen neked egy csészényi. Azt szeretné, hogy túlcsorduljon a poharad. Isten nem azt akarja, hogy kihorgássz néhány halacskát, hanem hogy annyit fogj, amennyitől szakadozik a hálód és a csónakod majdnem elsüllyed. Azt akarja, hogy mindenki tele legyen, és maradjon még 12 teli kosár a maradékokból.

milyen_istenSokan amellett érvelnek, hogy a küszködő keresztények létezése a bizonyíték arra, hogy nem minden esetben az az akarata Istennek, hogy gyermekei egészségesek legyenek és bőségben éljenek. Megint összekeverik a két királyságot. Biztos, hogy egy bukott világban élünk. Még mindig létezik az Ellenségünk, aki lopni, ölni és tönkretenni akar. De pontosan ezért kell elfogadnunk az áldásunkat azon a csatornán keresztül, amit hitnek hívunk.

A Zsidó 11:6 így mondja:

Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy õ van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

Sok keresztény nem érzi magát méltónak, hogy hitben Istenhez jöjjön a segítségéért, mert arra tanították, hogy a bűn méltatlanná teszi. De értsük meg, Istent ez nem örvendezteti meg! Ő nem szeretné, ha úgy tekintenél rá, mint aki megbüntet azokat, akik nem tökéletesek. Azt akarja, hogy azzal a várakozással közeledj hozzá, hogy jutalmat kapsz – nem azért mert te vagy jó, hanem mert Ő jó!

Tudom, ez teljességgel ellentétes azzal, amit a vallás tanított nekünk, de világosan kiderül abból a példázatból, amit általában a Tékozló fiú példázatának neveznek. Amikor a történetet olvassuk, a legtöbben az otthonról elment fiúval azonosítjuk magunkat. Tudjuk, hogy a magatartásunk méltatlanná tett bennünket arra, hogy az Atya jelenlétében legyünk, ezért talán a bocsánatáért való könyörgésünkre, vagy a bűneink megvallására Isten megengedi, hogy élhessünk a királyságában – alázatos szolgaként.

Azonban Jézus nem azért mondta ezt a történetet, hogy az ember természetét ecsetelje. Isten természetét akarta megmutatni.

A Lk 15:20 elmagyarázza, hogy mit érez Isten felőlünk, amikor újjászületünk:

Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.

A fiú megvallotta a méltatlanságát az apának, de az szóra sem méltatta. Nem volt próbaidőre helyezés a fiú számára, vagy munkára fogás a jó kegyelembe való visszatérésért cserébe. Az apa nem kívánta megbüntetni a fiát, túlságosan is izgatott volt amiatt, hogy visszakapta azt, aki a legnagyobb örömet jelentette a számára – az áldott gyermekét.

Azonnal visszahelyezte a fiút a családba azzal, hogy gyűrűt húzott az ujjára, szandált tett a lábára, és a legjobb ruhát adta rá. Majd hatalmas partit rendezett. A fiú hűtlensége, lázadása többé fel sem merült. Többé már nem számított. Az egyetlen dolog ami az atya számára fontos volt, azt a Lk. 15:24 fejezi ki:

mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.

Pontosan ez a szerető apa hozzáállása. Ez Isten igazi természete.

Arra bátorítalak, hogy fedezzed fel a magad számára ezt! Biztosan mondhatom, hogy megváltozott az életem ettől. Honlapunkon megvásárolhatod a Milyen az Isten valójában? című könyvemet, vagy a hasonló című videó sorozatot.

Szeretünk,

Andrew és Jamie

Vélemény, hozzászólás?