Kedves Barátunk!
Bárcsak ott lettél volna – a Charis Bibliaiskola (CBC) ünnepélyes megnyitója március 22-én igazán nagyszerű volt. Egy kisebb hófúvás ellenére 700 ember jelent meg, hogy megtekintse új épületünket, és nagy részük az azt követő istentiszteletre is maradt. A résztvevők közül sokan a város tisztviselői és Woodland Park-i szomszédaink voltak.
A dicsőítés, amelyet Daniel Amstutz és a CBC dicsőítő csoport vezetett, nagyon erőteljes volt. A vendégek többsége még soha nem tapasztalt meg ehhez hasonlót. Áldásban részesültek. Az egyik dicsőítésvezetőnk egy különleges dalt énekelt, amelyet aznap éjszaka 2-kor kapott az Úrtól. Csodálatos volt.
Jamie a kórus tagjaként a How Great Thou Art (magyarul Nagy Istenem, illetve Mily nagy vagy Te) című dalt énekelte, ami különleges jelentőséggel bír számomra. Ez volt apám kedvenc dala, és ezt énekeltük a temetésén, amikor még csak 12 éves voltam. Emlékszem, imádkoztam és arra kértem Istent: „Ha valóban olyan nagy vagy, jelentsd ki Magad nekem!” Isten hűséges volt.
Köszönetet mondtunk és hálát adtunk Istennek a sok emberért és minden támogatónkért, akik lehetővé tették ezt a projektet. Gary Luecke, a CBC igazgatója statisztikai adatokkal mutatta be, honnan jöttünk és merre tartunk. Szerintem ez nagy hatást tett a sok száz Woodland Park-i látogatóra.
Én is beszéltem arról, hogy ennek az épületnek a tervét nem Jamie és én álmodtuk meg. Nem mi kértük ezt az Úrtól; mi csak arra válaszoltunk, amit Ő kért tőlünk. Őszintén azt szerettem volna, hogy ott mindenki tudja, hogy ez mind Istenről szól, nem rólunk. Ezt bizonyítandó bemutattunk egy videót, amit a televíziós részleg állított össze. Elutaztak a texasi San Antonióba, hogy riportot készítsenek Mark és Deb Littlestarral, akik a The Sanctuary (A szentély) előző tulajdonosai és a The Lodge (A vendégház) építői voltak.
Deb édesapja, Gilbert Jackson volt eredetileg a The Sanctuary (A szentély) telkének tulajdonosa. Ő egy éles eszű üzletember volt, aki azt gondolta, hogy a keresztények olyan emberek, akiknek mankóra van szükségük. Értelmiségiként úgy gondolta, hogy a Littlestarok Jézus hirdetésére irányuló törekvései mögé lát, de Gilbertnél rákot diagnosztizáltak 1992-ben. A műtét és a gyógykezelések után hospice gondozásban helyezték el. 73. születésnapján, 1993. június 22-én gondozója, Merline Harrison az Úrhoz vezette. Az Úr egy teljesen más háttérből származó nőt használt, hogy áthassa Gilbert szívét, ő pedig újjászületett.
Néhány héttel később bekövetkező halála előtt Gilbert azt mondta Debnek és Marknak, hogy szeretné, ha a The Sanctuary (A szentély) ingatlanját keresztény oktatásra használnák. Látta, hogy egy üvegfalú épületet emelnek, hogy mindazok, akik ott tanulnak, úgy érezzék, mintha a szabadban lennének és élvezzék Isten szépségét. Így lett a miénk. Deb és Mark néhány barátjukkal együtt ott álltak azon a telken, odaszentelték az Úrnak, és azért imádkoztak, hogy a világ minden tájáról jöjjenek emberek, és érintse meg őket Isten jósága. És úgy történt, hogy a világ másik részén, Angliában pontosan akkor az Úr szólt hozzám egy Bibliaiskola elindításáról. Mielőtt Gilbert Jackson eltávozott ebből a földi életből, az imái választ nyertek.
Merline megtette a hit lépését, és hirdette Jézust Gilbertnek. Annak ellenére, hogy már csak egy kevés ideje volt hátra itt a földön, Gilbert szívének vágyai megváltoztak, és elképzelte, hogy az ingatlanját Isten dicsőségére fogják használni. A hűség aprócska cselekedete egy átformálódott élethez vezetett, amely most – a CBC-n keresztül – megszámlálhatatlan életre gyakorolt és gyakorol továbbra is hatást. Ha az Úr még vár, CBC hallgatók tízezreinek változik meg az élete, akik viszont mennek és megváltoztatják a világot.
Úgy kezdtem ezt a levelet, hogy „bárcsak ott lettél volna”; és ha adakoztál erre a beruházásra, akkor ott is voltál. Emberek tömegei álltak mellettünk, hogy ezt az épületet ADÓSSÁGMENTESEN megépítsük. Köszönjük Neked, Jézus, és köszönjük mindazoknak, akik támogattak minket.
Június közepén elkezdek egy tanítást a televízióban a Tanítványság evangélizációról (TE). Ez az egyik legszükségesebb dolog a mai gyülekezetek számára, és erről szól a CBC. Ha a Gyülekezet teljesítené a nagy küldetést, amit az Úr a Máté 28:19-20-ban parancsolt, nem lenne szükség a CBC-re, de mivel ez nem így történik, a CBC-re még soha nem volt akkora szükség, mint most. Hiszem, hogy az Úr azért támasztotta ezt a szolgálatot, hogy jelentős hatást gyakoroljon ezekben az utolsó időkben, és neked nagy szereped van ebben.
Hosszú évekkel ezelőtt Don Krow és én kifejlesztettünk egy programot, amelyet a Teljes tanítványság evangélizáció 48 órás kurzusának nevezünk. Szeretem ezt úgy hívni, hogy „Tanítványság a kezdőknek.” Ez az anyag 48 leckében átveszi a kereszténység alapigazságait.
Egyszerű, könnyű és hatékony. Minden lecke egy rövid történetből áll, előre elkészített kérdésekkel és válaszokkal. Miközben végigveszed a leckéket, láthatod Isten munkáját mások életében.
Milliónyi ember végezte el ezt a tanfolyamot. Egyedül Ugandában kb. 500 000 fő tanulta a TE-t, csodálatos gyümölcsökkel. Sok emberről tudom, hogy ennek eredményeként támadtak fel a halálból. Ez áll most törekvéseink középpontjában az ugandai Karamoja régióban, ahol bemutatjuk az embereknek a JÉZUS filmet, majd elkezdjük a TE tanfolyamot. Ez életeket változtat meg.
Biztosan tudom, hogy Merline nem állt meg, hogy azon gondolkodjon, hány élet fog átformálódni annak következtében, hogy Jézust hirdette Gilbertnek. Egyikünk sem ismeri igazán az Isten iránti engedelmességből fakadó kis tetteink teljes hatását. Colorado Springsbe vezető utamon 21 éven át mindennap elautóztam a The Sanctuary (A szentély) mellett, és fogalmam sem volt arról, hogy az Úr mit készített. Istennek azonban volt egy terve és mindent a javunkra munkált. Ahogy a Littlestarok mondták: „Semmiképpen nem tervezhettük volna így.” Ez Istentől van.
Arra bátorítalak, hogy rendeld meg a TE útmutatót még ma. Lehet, hogy valaki más csodájának kulcsát tartod a kezedben, ahogy Merline a mi új épületünk csodájának kulcsait tartotta a kezében.
Jamie és én – minden tanulónkkal együtt – nagyon hálásak vagyunk mindazokért, akik hozzájárultak ennek a projektnek az adósságmentes megvalósításához. Nagyon köszönjük. Az ünnepélyes megnyitó felvételeit elhelyeztük a weboldalunkon, és szeretnénk, ha megnéznéd a www.awmi.net/cbc-grand-opening címszó alatt. Hiszem, hogy áldás lesz látni, mit jelent az adományod.
Nem győzünk eléggé köszönetet mondani. Imádkozom, hogy a Szent Szellem jelentse ki neked, mennyit végzett el és még mennyit fog az ajándékod. Csak az örökkévalóságban fogjuk látni a teljes képet.
Szeretettel és nagyrabecsüléssel
Andrew és Jamie