Andrew Wommack Ministries – 2021. novemberi hírlevél

Határtalanul hálás

Ezen a hálaadáson azt hirdetem a világnak, hogy határtanul hálás vagyok Istennek ezért a nagyszerű nemzetért, az Amerikai Egyesült Államokért.

A woke kultúra, az „eltörlés kultúrája” és a kritikai rasszelmélet ellenére, amelyek azt hazudják, hogy Amerika „következetesen rasszista”, én ennek éppen az ellenkezőjét mondom. Amerika következetesen antirasszista.

Az emberi természet jellemzően rasszista, nemcsak etnikai alapon, hanem sok más szinten is.

A Jeremiás 17,9 azt mondja: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” A rasszizmus nem amerikai vagy fekete-fehér. Hogy jó barátomat, E. W. Jacksont idézzem: „Nem a bőr a probléma, hanem a bűn.” A bűn nem ismer nemzeti határokat, és nem korlátozódik egyetlen etnikai csoportra sem.

Amikor az amerikai gyarmatok a Nagy-Britanniától való függetlenségüket keresték, nem volt olyan nemzet a földön, amely ne gyakorolta volna a rabszolgatartást. Az egész világ olyan messze esett attól, amilyennek Isten szánta, hogy a rabszolgaság egyetemes volt. Sőt, Anglia királya résztulajdonosa volt a rabszolgákkal kereskedő brit Királyi Afrika Társaságnak. George Washington és George Mason az 1760-as években petíciót nyújtottak be az angol királynak, hogy vessen véget a rabszolgaságnak, de elutasították őket.

Amikor kikiáltottuk a függetlenséget, Thomas Jefferson eredeti Függetlenségi Nyilatkozat- tervezete szerint a rabszolgaság volt a lázadásunk egyik oka:

„(Anglia királya)… kegyetlen háborút vív az emberi természet ellen, megsértve annak legszentebb jogait az élethez és a szabadsághoz. Egy távoli népet, amely soha nem ártott neki, foglyul ejt és rabszolgasorba hurcol egy másik féltekére, vagy nyomorúságos halálra ítéli őket az odaszállításuk közben… eltökélten egy olyan piac mellett, ahol EMBEREKET kellene venni és eladni… elfojtva minden olyan törvényhozási kísérletet, amely ezt a förtelmes kereskedelmet tiltani vagy korlátozni akarja.”

Amikor ezt írták, a függetlenségi háború már egy éve zajlott, és a britek New Yorkot ostromolták. A forradalom és a születő nemzet túlélése volt a tét. Megállapodtak abban, hogy a Nagy-Britannia elleni fellépéshez valamennyi gyarmat 100%-os támogatására van szükség a győzelem érdekében. A tizenhárom gyarmatból tizenegy támogatta a rabszolgaság eltörlését, de Dél-Karolina és Georgia nem volt hajlandó aláírni a nyilatkozatot, ha a rabszolgaságra vonatkozó álláspontot is belefoglalják. Ezért a rabszolgaság-ellenes záradékot törölték.

Könnyen kritizálhatjuk ezt így utólag, 245 évvel később, ismerve az összes kárt, amit a rabszolgaság a nemzetnek okozott, de nehéz elutasítani az akkori érveléseket. A függetlenségi háború és a gyarmatokon élő rabszolgák vagy bárki más jövőbeli szabadságának minden esélye már azelőtt megsemmisült volna, hogy egyáltalán kibontakozhatott volna, ha nem tudnak megegyezni.

Amerika az egyetlen olyan ország, amelyet arra a tételre alapítottak, hogy „minden ember egyenlőnek lett teremtve, és a Teremtő felruházta őket bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal”. Ez soha nem valósult meg tökéletesen, mert az emberek nem tökéletesek. A rasszizmus-ellenesség és a mindenkinek biztosított szabadság magvait alapító atyáink vetették el, azok pedig növekedni kezdtek.

Az abolicionista mozgalmak már 1688-ban elindultak Pennsylvaniában, és széles körű támogatottságot élveztek. A keresztények élen jártak ezekben a mozgalmakban, és számos hősies történetet ismerünk arról, hogy rabszolgákat szabadítottak fel, illetve óvtak meg a rabszolga-kereskedelemtől történelmünk korai szakaszában.

Igaz, hogy egyes keresztények kiforgatták a Szentírást a rabszolgaság támogatása érdekében, ahogyan manapság egyes keresztények elfogadják a woke mozgalmat és más bibliaellenes alapelveket. Ők azonban mindig is kisebbségben voltak országszerte, és nem voltak összhangban az igazi bibliaértelmezéssel. 1807. március 2-án Thomas Jefferson aláírta azt a törvényt, amely illegálissá tette a rabszolgák behozatalát és kivitelét az Egyesült Államokban. Ez a törvény 1808. január 1-jén, 12 óra 1 perckor lépett hatályba. A rabszolgaság a Nyilatkozatunkban és az Alkotmányunkban megfogalmazott szabadság elvei alapján a végét járta, ám az emberi természet nem engedett ilyen könnyen.

Az északi államok elsősorban ipari, míg a déli államok mezőgazdasági jellegűek voltak. A gyapottisztító gép feltalálásával a gyapot lett a legfontosabb délen, és a rabszolgamunkától függött, hogy ez így legyen. Több kísérlet történt – például a Missouri-kompromisszum – a túlnyomórészt szabad Észak és a rabszolgaságtól függő Dél egyensúlyának megteremtésére.

A Demokrata Párt a rabszolgaságot védte. A Republikánus Párt az 1850-es években alakult meg, hogy kifejezetten eltöröljék a rabszolgaságot és a mormonok által gyakorolt poligámiát. Abraham Lincolnnak az 1859-es kampánya során elmondott beszédei nem hagytak kétséget a déli demokraták körében afelől, hogy a rabszolgaság a vége felé közeledik. Ez Lincoln megválasztásakor tizenegy déli állam elszakadásához vezetett, és megkezdődött az amerikai polgárháború.

Amerika az egyetlen nemzet, amely a rabszolgaság megszüntetése érdekében polgárháborút vívott. Ez is azt tükrözi, hogy következetesen antirasszista. Több mint 650 000 amerikai vesztette az életét; többen, mint történelmünk során bármely más háborúban. Természetesen a rabszolgaságon kívül más problémák is voltak, de ez volt a háborút kiváltó katalizátor.

A polgárháborút követő újjáépítés évtizede alatt tizenhat fekete került be az amerikai kongresszusba, további hatszázan pedig az állami törvényhozásba. A kongresszus elfogadta az amerikai alkotmány 13., 14. és 15. módosítását, amelyek garantálták a feketék és minden amerikai számára a szavazati jogot és más szabadságjogokat. Az 1870-es években azonban a KKK és a kongresszusba beválasztott demokraták újbóli megerősödése megfojtotta a szabadságjogokat, amelyeket ezek a módosítások hoztak. A demokraták által elfogadott és a republikánusok többsége által ellenzett Jim Crow-törvények korlátozták a feketéket, és egészen az 1950-60-as évek polgárjogi mozgalmaiig fennmaradtak.

Természetesen ma is létezik rasszizmus, mint ahogyan az emberi természet is ugyanolyan. Senki sem állítja, hogy a rasszizmusban kifejeződő bűn nem létezik, de az egyenlőtlenségeket ma felnagyítják és kihasználják, hogy destabilizálják és lerombolják a nemzetünket. Ez bűn. Az amerikai történelem újraírása, amely kizárja az istenfélőket és csak a gonoszokat mutatja be, szintén bűn. Ez az ördög szándékos támadása készséges résztvevők bevonásával, hogy tönkretegye mindazt a jót, amit Isten tett és tenni akar ebben a nemzetben és ezen a nemzeten keresztül.

Krisztus testében „nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3,28). Ez véget vet az etnikai előítéleteknek, a rabszolgaságnak és a nemi megkülönböztetésnek azok számára, akik hisznek Isten Igéjének igazságában.

Krisztus testének Isten mindenki iránti szeretetét kell tükröznie, és így kell tennie ennek a nemzetnek is, amely keresztény elvekre lett alapozva. Nem fogunk azonban eljutni ide, ha felnagyítjuk a különbségeket, és hagyjuk, hogy a marxisták és a szocialisták egyik csoportot a másik ellen fordítsák. Akik gyűlölik ezt a nemzetet, zászlókat égetnek el, fél térdre ereszkednek vagy hátat fordítanak, amikor a nemzeti himnuszunkat játsszák. Próbálják csak megtenni ezt valamelyik kommunista országban, amit annyira szeretnek! Váratlanul és rejtélyes módon eltűnnének.

Egy hajó léket kaphat, de nincs itt az ideje a hajó elhagyásának. Amerika a legjobb hajó, amely a világ tengereit járja. Össze kell fognunk, és a hajó belsejében kell kijavítanunk a léket. A napjainkban kibontakozó romboló mozgalmak nem jobbá, hanem rosszabbá teszik a dolgokat.

Dicsérem Istent azokért a bátor férfiakért és nőkért, akik az életüket, a vagyonukat és a becsületüket tették rá, hogy biztosítsák mai szabadságjogainkat. Egy antirasszista nemzet alapjait fektették le. Hálás vagyok azokért a milliókért, akik életüket áldozták e jogok megőrzéséért, és bízom abban, hogy Amerika legszebb napjai még előttünk állnak.

John Adams 1777. április 26-án ezt írta: „Utódok! Soha nem fogjátok megtudni, mibe került a mostani nemzedéknek a szabadságotok megőrzése! Remélem, meg fogjátok becsülni. Ha nem, a mennyben fogom megbánni, hogy akár csak feleannyi fáradságot is fordítottam a megőrzésére.”

Ne legyünk mi az oka annak, hogy John Adams megbánja a mennyben, és ami még fontosabb, ne pazaroljuk el a „világtörténelemben egyszer adódó lehetőséget”, hogy a szabadság minden férfi és nő számára valóság legyen.

Ezen a hálaadáson gondoljatok arra a sok jóra, amit az Úr tett ebben a nemzetben és ezen a nemzeten keresztül, és imádkozzatok azért, hogy a mostani generáció ugyanolyan biztosan állja meg a helyét ebben a dühöngő kulturális háborúban, mint ahogyan elődeink is kitartottak az akkori agresszióval szemben.

Együtt meg fogjuk nyerni ezt a harcot.

Andrew és Jamie