Jézus testben     

Jézus testben                                                                                                       Október 19.
Jn 14,28                                 
Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok.
Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam. 
(Jn 14,28) 
Jézus annyira egyértelműen jelentette ki saját Istenségét és az Atyával való egységét, hogy emiatt több esetben káromlással vádolták meg. Ebben a versben azt mondta, hogy az Atya na gyobb, mint ő. Hogy lehet elkerülni az ellentmondást más kijelentéseit tekintve? A Filippi 2,6-8 segítséget ad ennek az állításnak a megértéséhez, ahol Pál azt mondja, hogy Jézus nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő volt, hanem megalázta magát, szolgai formát vett fel, amely emberi mivoltára utal.
Jézus isteni természeténél fogva egyenlő volt Istennel, de kisebbé tette magát az Atya előtt az emberi természe tével. Jézus semmit sem veszített Istenségéből, amikor emberré lett, de hústestet öltött fel, és alá kellett vetnie magát a test korlátainak. Ebben az értelemben az Atya nagyobb volt Jézusnál. Jézus az előzetesen létező (pre-existens) Isten volt, aki döntésének megfelelően emberré lett, hogy megválthasson bennünket saját vérál dozatával. Amikor emberré lett, akkor is 100%-ban Isten maradt szel lemében, de fizikai teste 100%-ban emberi volt. Teste bűn nélküli volt, de test volt, alárendelve azoknak a természetes dolgoknak, melyeket mi is tapasztalunk.
A fizikai testben élő Jézusnak növekednie kellett bölcsességben és testi állapotában, pontosan olyan módon, ahogy mi is tesszük természetes értelemben. Amikor Jézus megszületett, fizikai értelme nem ismert minden dol-got. Meg kellett tanulnia beszélni, járni, enni, és így tovább. Meg kellett tanulnia, hogy Ő Isten testben, és ezt hitben el kellett fogadnia. Fizikai értelme hit által növekedett abban a tudatban, hogy ki is volt valójá-ban – hasonló módon, ahogy mi is tesszük, amikor elhisszük, hogy kik vagyunk Őbenne.