A képmutatás egyfajta hozzáállás

A képmutatás egyfajta hozzáállás                                                                  Szeptember 25. 

Máté 23,12: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (RÚF) 

MÁTÉ 23,12 

Aki azt hiszi, hogy felmagasztalást nyer azzal, ha szolgaként viselkedik, és alázatosnak tetteti magát, hogy elnyerje Isten Igéjének ígéretét, sajnos téved. A képmutatás egyfajta hozzáállás vagy motiváció. A képmutatásnak két fő típusa van: 1) Az emberek nem gyakorolják, amit prédikálnak. 2) Az emberek motivációi helytelenek, jóllehet a tetteik helyesek. A képmutatás második formája az, ami miatt Jézus megdorgálta az írástudókat és a farizeusokat.  Ez nehezebben megfogható, mint az első típus, és manapság nagyon elterjedt a vallásban. Az emberek önmaguk dicsőségét keresik, nem pedig Istenét.  A prioritásaik helytelenek, és a szívük belső állapota helyett a külsőségekre fókuszálnak. Ráadásul mindig üldözik Isten igaz imádóit. 

Az emberek általában nem szeretik a nyilvánvaló képmutatást; ám a képmutatásnak ezt a rafináltabb formáját bátorítja, sőt támogatja a vallás. A vallás az önző indíttatású tizedfizetést és adakozást tanítja, míg az 1Korinthus 13,3 és a 2Korinthus 9,7 világossá teszi, hogy az adakozás semmit sem használ, ha nem megfelelő a motivációnk. Ugyanez érvényes arra is, ha az emberek különféle vallásos cselekedetekkel próbálják elérni a szentséget. Nem mindig maguk a tettek rosszak, hanem a tettek mögött rejlő indítékok. Ezek a helytelen motivációk képmutatóvá tehetnek. Aki azért utasítja el az üdvösséget, mert nem szereti a vallásos képmutatókat, az ne feledje, hogy ha nem fogadja el Jézust Urának, akkor az örökkévalóságot ezekkel a képmutatókkal fogja tölteni a pokolban.