A két legnagyobb parancsolat     

A két legnagyobb parancsolat                                                                                        Szeptember 20. 

Máté 22,36-39: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”  (RÚF) 

  MÁTÉ 22,34-46 

Jézus kijelentette, hogy minden ószövetségi törvény azt a célt szolgálta, hogy megtanítson minket arra, hogy szeressük Istent és másokat. Ezért az a két parancsolat volt a legfontosabb, amelyik közvetlenül az Isten és mások szeretetével foglalkozott (3Móz 19,18; 5Móz 6,5). A vallási vezetők annyira ragaszkodtak a törvény minden apró részletének megtartásához, hogy szem elől tévesztették annak végső célját. Sem Istent, sem embertársaikat nem szerették, mégis azt gondolták, hogy megtartják a törvényt. 

Ugyanez történik ma is. Embertársaikkal szemben a legkegyetlenebb cselekedeteket olyan emberek követik el az Úr nevében, akik azt hiszik, hogy Isten szent parancsolatait védelmezik. Ám ha megszegjük a két legnagyobb parancsolat valamelyikét, hogy egy másik parancsolatot érvényesítsünk, akkor rosszul alkalmazzuk Isten Igéjét, ahogyan ezek a vallásos zsidók tették. Az ószövetségi törvény és az újszövetségi kegyelem ugyanarra készteti az embereket: Isten és embertársaik szeretetére. A motivációk azonban teljesen másak. Az ószövetségi törvény a büntetéstől való félelemmel ösztönözte az embereket Isten és embertársaik szeretetére. Az újszövetségi kegyelem szabadon megadja az embereknek a feltétel nélküli isteni szeretetet, és azt mondja nekik, hogy úgy szeressenek másokat, ahogyan Isten szereti őket. Lehetséges, hogy valaki szentül cselekszik, miközben nem szereti Istent. Ám lehetetlen, hogy Isten szeretete ne eredményezzen szentséget. A szentség Isten szeretetének a gyümölcse, nem pedig a gyökere.