A nyelveken szólás mára szól November 22.
Mk 16,17-20
Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.
Az Úr az Ige prédikálását csodákkal igazolta. Ha Jézusnak és az első századbeli keresztényeknek szükségük volt arra, hogy az Igét csodák igazolják (Zsid 2,4), akkor nekünk is szükségünk van erre. Egyetlen igerész sem mondja, hogy a csodás jelek ideje elmúlt volna. Néhányan úgy értelmezik az 1. Korinthus 13,10-ben található „ami kor eljön a teljesség” kifejezést, hogy az a teljes Bibliára vonatkozik. Ez vezetett arra a következtetésre, mely szerint a Szent Szellem aján-dékai megszűntek. Bár Isten Igéje tökéletes (Zsolt 19,7), Pál nem pon-tosan erre utal ezen a helyen.
Az 1. Korinthus 13,8 valóban azt mondja, hogy a nyelvek meg fognak szűnni, de ez nem történik meg addig, amíg „el nem jön a teljesség”. Az 1. Korinthus 13,12-ben Pál azt mondja, hogy amikor eljön a teljesség, akkor színről színre fogunk látni. Arról beszél, hogy az Urat szemtől szemben látjuk, nem pedig homályosan, mint egy sötét üvegen keresztül. Némelyek vitathatják, hogy ez szimbolikus értelemben való beszéd, nem pedig szó szerint értendő a szemtől szemben kifejezés. De a következő összehasonlítás ebben a versben azt mondja, hogy akkor, amikor eljön a teljesség, minden dolgot úgy fogunk ismerni, ahogy ben nünket ismernek. Nincs más értelmezési lehetőség, mint az, amikor az Úr előtt fogunk állni a földi életünket követően.
Akkor szemtől szem ben leszünk, és minden dolgot úgy fogunk ismerni, ahogy bennünket ismernek. A 8. vers szerint akkor a próféciák megszűnnek, a nyelvek meg szűnnek, és a tudomány elenyészik. Itt az új életről, vagy az új égről és új földről van szó, mivel az utolsó idők egyik jele, hogy a tudomány (ismeret) megnövekszik (Dán 12,4). Ezért aztán a teljesség, amiről Pál beszél, nem lehet a Biblia szövegének teljessége. Vagy a mi dicsőséges testünk, vagy pedig Jézus az, a második eljövetelekor. Mindkét esetben a nyelvek és a prófétálás fennmarad addig az időig. Jézus azt mondta, hogy démonokat fogsz kiűzni, betegeket fogsz gyógyítani, új nyelveken fogsz szólni, jelek és csodák követnek téged. Ez azt jelenti, hogy nagyon izgalmas élet áll előtted!