Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. (1. Tesszalonika 4:13)
A meghalt szeretteivel való újraegyesülés reménysége a hívő embert egészen más helyzetbe hozza, mint azokat, akiknek nincs meg ez a reménységük. A halál a nem hívő ember számára egy végső állapot. Az élők és holtak közötti távolságot nem lehet áthidalni, és aki meghalt, az örökre elveszett. Az örökkévalóság pedig hosszú idő…
A hívő számára a halál csupán átmeneti elválasztást jelent azoktól a szeretett személyektől, akik maguk is hívők. Az a reménységünk, hogy újra találkozunk a mennyben, és örökké Isten dicsőségében fogunk együtt lakni. Ez a reménység lefegyverzi a nem hívők isten nélküli bánatát. Egy keresztény is elveszítheti azt, aki meghal, de nem ugyanaz a reménytelen bánat száll rá, mint amit a nem hívő tapasztal meg. Ez a fajta bánat halált eredményez (2. Korinthus 7:10), ezért egy szeretett személy halála az élőket is összetörheti.
Az elválasztottságot bárki képes kezelni, ha tudja azt, hogy nem végleges. Látjuk, ahogy gyermekeink elmennek az iskolába, mi dolgozni megyünk, barátaink pedig vakációzni mennek. Nem lenne logikus, ha úgy szomorkodnánk, mintha az említett személyek meghaltak volna, mivel csupán rövid időre mentek el tőlünk. Hasonlóképpen azok, akik hisznek a feltámadásban és bizonyosak az Istennel való, örökkévaló együttlétben a mennyben, ők tudják, hogy ismét találkozni fognak szeretteikkel.
Légy biztos benne, hogy minden helyzetet a reménységen keresztül látsz. Ahogy a szeretett személy elvesztését követő bánat elhalványul amiatt a remény miatt, hogy ismét találkozol vele, a mindennapi élet nyomásai is csökkennek annak reményében, hogy Isten ígéretei igazak. Minden negatív helyzet az életedben csak átmeneti!