A szív az, ami számít Június 10.
János 7,22: „Gondoljátok meg: a körülmetélkedést Mózes rendelte el nektek – nem mintha Mózestől volna, hanem az atyáktól van –, és szombaton is körülmetélitek az embert.” (RÚF)
JÁNOS 7,21-24
A körülmetélés szövetségét az 1Mózes 17,9-14-ben kapta Ábrám. A 14. versben az Úr azt mondta, hogy aki nem hordozza testében a szövetség jelét, azt meg kell ölni. Ez nagy jelentőséget tulajdonított a körülmetélésnek. Pál a Róma 4,3-13-ban kijelenti, hogy Ábrahám már a körülmetélkedése előtt megigazult hit által. Ábrámot a hite mentette meg legalább 13 évvel azelőtt, hogy az Úr megparancsolta neki a körülmetélkedést. A zsidók a külső engedelmességre összpontosítottak a belső, szívbeli hit helyett, amely Ábrahámot engedelmességre ösztönözte. Ez volt az ellentét forrása Jézus és a vallási vezetők között. Ők hangsúlyozták mindazokat a külső cselekedeteket, amelyeket az Úr parancsolt, és teljesen figyelmen kívül hagyták a szív motivációit. Jézus azt mondta, hogy ha az ember megtisztítja a szívét, akkor szükségszerűen megváltoznak a cselekedetei is.
A hit általi üdvösség igazsága elveszett a judaizmusban, és jóllehet a zsidók közül sokan hittek Jézusban – mint Megváltójukban –, próbálták összekapcsolni a hitet és a parancsolatok megtartását az üdvösség követelményeként.
Nem az ember testének állapota az, ami fontos. Nem számít, hogy a test körülmetélt vagy szent. Istennél a szellem állapota számít. Ma már a körülmetélkedés nem kérdés, ám a szentség cselekedeteit sokan még mindig elengedhetetlennek tartják az üdvösség elnyeréséhez. Ugyanez a törvénykező gondolkodás él ma is a bemerítkezés, a gyülekezeti tagság és más szent cselekedetek tanaiban, amelyeket egyesek az üdvösséghez szükséges követelményként hirdetnek. Az egyetlen dolog, amit Isten megkövetel a megigazulás érdekében, kizárólag a hit Isten szeretetében, ahogy az Jézus által kifejeződik. A vallási szertartások semmit sem jelentenek. Egyedül azt számít, hogy új teremtéssé váljunk.