A szombat igazi jelentése December 13.
János 19,31: „Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.” (RÚF)
JÁNOS 19,31
A szombatot a Szentírás először a 2Mózes 16-ban említi, amikor az Úr csodálatos módon mannával látta el Izrael fiait a pusztában. Az izraeliták azt a parancsot kapták, hogy a hatodik napon kétszer annyit gyűjtsenek, mert Isten a hetedik napon nem ad. (2Móz 16,5, 22-30) Röviddel ezután az Úr elrendelte a szombat megtartását a Tízparancsolatban, amelyet a Sínai-hegyen adott át Mózesnek a két kőtáblán. (2Móz 20,8-11) Ebben a parancsolatban Isten összekapcsolta a szombatot azzal, hogy a teremtés hetedik napján megpihent. A 2Mózes 23,12 szerint a szombat egyik célja az volt, hogy az embereknek és állataiknak minden héten legyen egy pihenőnapja. A mai orvostudomány bebizonyította, hogy szervezetünknek minden héten legalább egy nap pihenésre van szüksége ahhoz, hogy a legjobb formában működjön.
Az 5Mózes 5,15 világosan kijelenti, hogy a szombat emlékeztetőül szolgált a zsidóknak arra, hogy rabszolgák voltak Egyiptomban, és nem a saját erejük, hanem Isten természetfeletti ereje szabadította meg őket a fogságból. Az Újszövetségben azonban a szombatnak még egyértelműbb célja van. A Kolossé 2,16-17-ben Pál kijelenti, hogy a szombat csak árnyéka az eljövendő dolgoknak, most pedig Krisztusban beteljesedett. A Zsidó levél 4,1-11 a szombati nyugalomról beszél, amely minden újszövetségi hívő számára elérhető, de nem feltétlenül működik. Ez az újszövetségi szombati nyugalom egyszerűen az Istennel való kapcsolat: többé már nem a saját erőnkből cselekszünk, hanem hagyjuk, hogy Isten munkálkodjon rajtunk keresztül. Az ószövetségi szombat tökéletes képe az újszövetségi kapcsolatnak.
