Erre ő így válaszolt: “Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” (János 9:25)
Vietnamban Bibliatanulmányozást tartottam 8-10 ember részvételével. Minden remekül ment egészen addig, míg egy ember, aki ateistának mondta magát, fel nem tűnt. Ő egy amolyan Princeton (neves egyetem) intellektuel volt, aki egyszerűen ízekre szedett engem. Teljesen bolonddá tett az Istenben való hitemmel kapcsolatosan. Az egész csoport ott hagyott, nevetségessé váltam.
Harminc perccel később még mindig ott ültem, és azon gondolkodtam, hogy mit tehettem volna máshogy, amikor ugyanez az ateista visszajött a kápolnába és leült mellém. Imádkoztam és kértem az Urat, hogy adjon nekem egy második esélyt. Legnagyobb megdöbbenésemre megváltoztatta a véleményét, és ezzel életem egyik legnagyobb megrázkódtatását okozta. Azt mondta, hogy szeretné azt, ami nekem van. Egyszerűen nem tudtam elhinni!
Azt mondtam neki: “Te leiskoláztál engem. Teljesen bolonddá tettél, és azt mondod, hogy arra van szükséged, ami nekem van?” Elmagyarázta, hogy az egész élete nem más, mint egy hatalmas érvelés. Ha valaki képes lenne kimagyarázni az érveiből, akkor biztosan megölné magát. Ugyanakkor látta, hogy ami nekem van, az sokkal erősebb egy puszta érvnél. Nekem hitem volt, ami Istennel való személyes tapasztalatomon alapult. Ezt akarta.
Azon a napon első kézből tanultam meg, hogy egy tapasztalattal rendelkező ember nem nyer kegyelmet olyantól, aki érvekkel rendelkezik. A vak ember, akit Jézus meggyógyított, nem rendelkezett teológiai képzettséggel, mégis a Jézussal való személyes tapasztalata helyesebb ismeretet adott számára Istenről, mint amivel a farizeusok rendelkeztek. Nem tudott mindent, de nem lehetett kibeszélni abból, amit ismert, és az ő magabiztossága ránehezedett az összes jelenlévő teológusra.
Ha megtapasztaltad Isten szeretetét, akkor már szakember vagy. Függetlenül azoktól az érvektől, amiket mások mondhatnak, a Jézussal való kapcsolatod erősebb tanúbizonyság. Légy bátor, és mutasd meg másoknak az utat.