Ábrahám reménykedve hitt

Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: “Ennyi lesz a te magod!” (Róma 4:18)

A remény – úgy tűnik – hiányzik manapság. Sok ember szándékosan ellenáll a reménynek, mivel nem akarnak azzal a fájdalommal és csalódottsággal szembenézni, ami akkor jön, ha szertefoszlik a remény. Ez a filozófiájuk: “Ne keltsd fel a reményt és sosem fogsz csalódni.” Nyilvánvalóan nem ismerik Jézust, aki a mi áldott reménységünk (Titusz 2:13) mindenkor és minden helyzetben.

Azok az emberek törnek ki ebből és érnek el hatalmas dolgokat, akik reménységben hisznek. Ezért van az, hogy a legnagyobb találmányokat olyan zsidók és keresztények alkották meg, akik bíztak Istenben. Ábrahám ilyen ember volt. Ez a vers azt mondja, hogy reménykedve hitt. Ismerte a reménység erejét, és nem engedte el. Amikor Ábrahám közel száz éves volt, és felesége is kilencven fölött járt, akkor még mindig ragaszkodott Isten ígéretének reménységéhez, hogy gyermeke lesz. Bár hite adta számára a győzelmet, de a remény tartotta életben a hitét.

Honnan származik a remény? Ez a vers azt mondja, hogy Ábrahám reménye, miszerint atya lesz, aszerint a szó szerint volt, amit Isten mondott neki. A Szent Szellem folyamatosan szolgál felénk reménnyel, ahogy azokon a beszédeken gondolkodunk, melyeket Isten szól hozzánk. Isten Szava az Ő reményét szabadítja fel a szívünkben. Ha nincs Istentől származó szavunk, akkor nincs reménységünk. A világ nem hirdeti a reménységet; valójában elpusztítja azt durva pesszimizmusával, szkepszisével és félelmével. Igazi reménységünk egyetlen forrása abban van, amit Isten ígért számunkra.

Tedd ma különleges alkalommá azt, hogy hallgatod Isten Szavát, és engeded, hogy a remény munkálkodni kezdjen az életedben. Engedd, hogy Isten egy képet fessen szíved vásznára arról, ami lehetsz és amit megtehetsz az Ő képességein keresztül.