Adj hálát naponta!     

Adj hálát naponta!                                                                 Augusztus 14. 

Lukács 17,18: „Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” (RÚF) 

LUKÁCS 17,11-18 

Azok közül, akik megtapasztalják az Úr jóságát, viszonylag kevés ember tér vissza, hogy hálát adjon Neki. Ez nem tartja vissza az Urat attól, hogy azt tegye, ami nekünk jó. Kérésüknek megfelelően mind a tíz leprást meggyógyította, nem csupán azt, aki hálás volt. Mindazonáltal a tízből csak egy lett „teljes egész”. 

Az Úr azt akarja, hogy jó dolgunk legyen szellemben, lélekben és testben. Azt akarja, hogy teljesek legyünk, ne csak meggyógyuljunk. Isten részben azért tölti be a fizikai szükségeinket, hogy bebizonyítsa nekünk hajlandóságát és képességét az érzelmi és a szellemi szükségeink betöltésére. Az Úr törődik a fizikai szükségleteinkkel (Mt 6,30), de még jobban törődik az örökkévalókkal. Ezeknek a leprásoknak mind fizikai gyógyulásra volt szükségük, az Úr pedig könyörületre indult és betöltötte a szükségüket. 

Szerette volna kielégíteni a szellemi szükségeiket is, de a tízből csak egy jött vissza ezért. A hálátlanság mindig annak a jele, hogy az „én” Isten fölé emeli magát. Az önzetlen ember nagyon kevéssel meg tud elégedni. Egy önközpontú ember nem tud elégedett lenni. A hála az alázat jele, és a hálatelt élet segít az egót a megfelelő helyen tartani. A keresztény életnek nagyon fontos része az Úr iránti hála azért, aki Ő és azért, amit tett. A hálaadás és a dicséret egyik haszna az, hogy megakadályozza az önközpontúságot. A hálaadás teljesen önzetlen cselekedet, és az Atyával való kapcsolat kulcsa, amely teljessé tesz minket, nem csak meggyógyulttá.