Állj ellen a bűn kísértésének! 

Állj ellen a bűn kísértésének!                                                                                                Október 7. 

Lukács 22,3: „A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek.” (RÚF) 

LUKÁCS 22,3 

Egyesek azt feltételezik, hogy Júdás azért árulta el Jézust, hogy konfrontációra kényszerítse a római kormányzattal. Akkor önvédelemre kellett volna használnia természetfeletti erejét, és meg kellett volna döntenie a rómaiak uralmát, visszaadva a függetlenséget Izrael nemzetének. Ez az elképzelés főleg Júdás reakcióján alapul, amikor látta, hogy Jézust elítélték. Júdás „megbánta tettét” (Mt 27,3), és ez arra utal, hogy soha nem állt szándékában Jézus elítélése. A Biblia azonban nem ruházza fel Júdást nemes, de rosszul használt erényekkel. Egyszerűen tolvaj volt. Ez a vers teljesen világossá teszi, hogy a Sátán belement Júdásba, és ő helyezte Jézus elárulását a szívébe. Biztosak lehetünk abban, hogy a Sátán egyedüli célja az volt, hogy lopjon, öljön és pusztítson – ezért vette rá Júdást, hogy elárulja Jézust. (Jn 10,10) 

Az a tény, hogy a Sátán belement, nem menti fel Júdást a tetteiért való felelősség alól. Az ördög szertejár, és keresi, kit nyelhet el. (1Pét 5,8) Nem tud akárkit elnyelni. Helyet kell adnunk neki. Tolvajként Júdás megengedte a Sátánnak, hogy hozzáférjen. Talán soha nem állt szándékában elárulni Jézust, ezért „megbánta tettét”, amikor látta, hogy Jézust elítélték. Miután tudatosan engedett a tolvajlás bűnének, nehéz volt megállítania. A bűn nem irányítható. Nem vétkezhetünk csak egy kicsit. A bűn, akárcsak a rák, mindig növekszik, amíg halált nem hoz. Az egyetlen garancia arra, hogy az ellenségünk ne nyeljen el minket, az, ha engedelmeskedünk Istennek és ellenállunk az ördögnek. (Jak 4,7) Amikor úgy döntünk, hogy vétkezünk, nem engedelmeskedünk Istennek és nem állunk ellen az ördögnek.