Az Atya szeretete     

Az Atya szeretete                                                                                       Július 26. 

Lukács 15,20: „És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.” (RÚF) 

LUKÁCS 15,20 

Ha ezt a fiút az apja meglátta, amikor még távol volt, az azt jelenti, hogy alig várta a fia hazatérését. Ami ennek a példázatnak a szellemi vonatkozását illeti, mennyei Atyánk arra vágyik, hogy megtisztítsa és befogadja a bűnöst, ha az megbánja a bűneit és Hozzá fordul bocsánatért. Jézus ezt a példázatot arra használta, hogy megdorgálja a farizeusokat a bűnösökkel szemben tanúsított kíméletlen, önigazult, meg nem bocsátó hozzáállásuk miatt. Az idősebb testvér a farizeusokat jelképezte. Hozzá hasonlóan a farizeusok sem éltek külsőleg lázadó életet, és úgy gondolták, hogy Isten bizonyára gyűlöli azokat, akik nem felelnek meg a normáiknak. Ám „úgy szerette Isten a világot”, és „Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse”.  

Ez az idősebb testvér önközpontú és féltékeny volt. A farizeusok sem Isten szeretetével álltak hozzá a bűnösökhöz, mert annyira szerették önmagukat. Nehezteltek amiatt, hogy Jézus azt adja a bűnösöknek, amit szerintük ők érdemeltek volna. Ha az apjával való kapcsolat lett volna az idősebb testvér igazi vágya, akkor örült volna, ha látja az apja örömét a fia visszatérésekor. A bűnbánó tékozló fiú megértette a dolgok hiábavalóságát, és hazatérve olyan kapcsolatba került az apjával, amelyet azelőtt sem ő, sem a testvére nem ismert. Az írástudók és a farizeusok – akárcsak az idősebb testvér – vallásos cselekedeteik révén belemerültek önmaguk szolgálatába. A vámszedők és a bűnösök, akik megtértek, azt kínálták az Atyjuknak, amit igazán akart: kapcsolatot. Az Atyával való kapcsolat mindig elérhető volt az írástudók és a farizeusok számára, ők azonban az emberek mulandó dicséretét választották az Istennel való közösség helyett.