Az életünk nem a miénk

Az életünk nem a miénk                                                                                                                                   November 15. 

Lukács 22,49: „Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal?” (RÚF) 

LUKÁCS 22,49 

Jézus Úr volta a Szentírás egyik központi témája. Teljesen világos, hogy az Úr szó, amikor Jézusra utal, gyakran egyenértékű Isten Jahve vagy Jehova nevével. Aki Jézust elismeri Úrnak, az elismeri az istenségét. (Jn 20,28) Ha Jézusnak adjuk az uralmat az életünk fölött, azzal elismerjük, hogy jogosult uralkodni az életünkben a teremtés (Jn 1,3) és a megváltás jogán.  „Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent a testetekben és a szellemetekben, amelyek az Istenéi!” (1Kor 6,20; KJV) Korunk egyik legkárosabb magatartása az ego felmagasztalása mások fölé. A személyes jogokat mások rovására hirdetik. Ez nem jó a társadalomnak, és Isten semmiképpen nem ezt várja el Krisztus testétől. 

Keresztényként folyamatosan a tudatában kell lennünk annak, hogy az életünk nem a miénk. Nincs jogunk azt tenni, amit akarunk. Testünket élő áldozatul kell odaszánnunk Istennek, felismerve, hogy ez a mi okos istentiszteletünk és kötelességünk az iránt, aki az életét adta értünk. (Róm 12,1) Jézus uralma legyen a meghatározó tényező egy keresztény minden cselekedetében! (Róm 14,7-10) Minden gondolatnak és cselekedetnek ki kell állnia a próbát: „Az én Uram, Jézus azt akarja, hogy ezt tegyem vagy gondoljam?” Ha a válasz nem egy határozott „igen”, akkor nem kellene megtenni. „Mert mindaz, ami nem hitből van, bűn.” (Róm 14,23; RÚF)