El tudod hinni? December 13.
Lk 1,5-25
Zakariás így szólt az angyalhoz: „Miből tudom meg ezt?
Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.”
Zakariás és Erzsébet igaz emberek voltak (6. vers), akik már sok éve imádkoztak gyermekért. Ugyanabba a csalódottságba és frusztráltságba kerültek, mint amibe mi is eshetünk, de továbbra is hittek Istenben. Az Úr végül megválaszolta az imájukat, és elküldte az angyalát, hogy bejelentse a jó hírt. Mi volt Zakariás reakciója?
Nem tudta elhinni! Pontosan azt a dolgot kapta meg, amiért oly sokáig imádkozott, és ő kételkedett, hogy ez tényleg megtörténhet. Zakariás végül megkapta a csodáját. Talán felesége, Erzsébet hite lendítette át. Lehet, hogy te is helyes dolgokért imádkozol. Őszintén és buzgón teszed, de vajon te is megrendülnél, ha az imáid hirtelen valóra válnának? Tettél előkészületeket, hogy az imáid megválaszolásra kerüljenek?
Mielőtt Izrael gyermekei ténylegesen megszabadultak Egyiptomból, hittel megették a páska eledelt. Megtöltötték a csomagjaikat, és készen álltak az indulásra. Szükséges, hogy mi is várakozással tekintsünk imáink megválaszolására, ahogy ők tették. Éppen most, képzeld el, hogy miként éreznél, vagy mit tennél, ha az imáidra adott válasz ebben a pillanatban megnyilvánulna! Ezután – amennyire csak lehetséges – kezdj ennek megfelelően gondolkodni és cselekedni! Meglátod, hogy teljesen megváltozik a perspektívád arról, hogyan telik a napod.