Hit és remény Január 22
Zsidó 11:1-6
A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.
Zsidó 11:1
Közvetlen kapcsolat áll fenn a hit és a remény között. Nem birtokolhatod az egyiket a másik nélkül. A hit adja meg a lényegét a reménylett dolgoknak. Vedd el a reményt, és a hitnek nem marad elérendő célja. Van egy történet egy hegylakóról, aki elment egy gyülekezeti alkalomra. Ahogy az emberek kezdték Istent dicsérni, elkezdett emelkedni a hőmérséklet a templomban. Az egyik kisegítő a falhoz lépett elfordított egy tárcsát egy fehér dobozkán. Néhány másodperc múlva hideg levegő áramlott hegylakónk arcába.
Megdöbbenésében azt gondolta, hogy bizonyára ez volt az egyik legnagyobb dolog, amit valaha is tapasztalt életében! Azonnal megtudakolta a segítőtől, hogy mi is volt ez az eszköz, és hogyan szerezhetne magának belőle egyet. A segítő elmondta neki, hogy ez egy termosztát, és minden iparcikk áruház árulja. A férfi alig bírta kivárni a gyülekezeti alkalom végét, hogy elmenjen és vegyen végre magának egyet. Miután megvásárolta a termosztátot, hazavitte és felszerelte a háza falára; de akárhogy forgatta is a tárcsát, hideg levegő nem jött belőle.
Emberünk nem vette észre, hogy nem a termosztát állítja elő a hideg levegőt. Az csupán be és kikapcsolja az eszközt. Ez egy jó illusztráció arra, ahogy a hit és remény együtt munkálkodik. A remény a te termosztátod. Aktiválja a hited. Bár a hited az az erő, ami legyőzi a világot, a remény a győzelem, ami felé a hited törekszik. Távolítsad el a reményt és a hit sosem fog aktiválódni. A hitnek szüksége van célra. Engedd, hogy Isten erős reménységet építsen fel benned ma, majd szabadítsd fel a hited e mögött.