Igazságos ítélet Március 9.
Máté 7,1: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (RÚF)
MÁTÉ 7,1-5
A Bibliában számos példa van arra, hogy az emberek ítéletet alkotnak másokról. Pál azért imádkozott, hogy a szeretetünk egyre inkább bővelkedjen minden megértésben. (Fil 1,9) Azoknak az igerészeknek a fényében, ahol Jézus és a tanítványok az ítéletről beszéltek, nyilvánvaló, hogy léteznie kell helyes és helytelen megítélésnek.
A Lukács 12,56-57-ben Jézus egymással felcserélhetően használja a felismer és a megítél szót. Az ítél szótári meghatározása sok mindent jelenthet: elmarasztal, értékel, véleményt alkot, gondolkodik, mérlegel. Egy helyzet, illetve személy felismerésével vagy értékelésével semmi baj nincs. Éppen ellenkezőleg, meg kell vizsgálnunk a szellemeket. (1Jn 4,1) Az ítéletalkotás jó, amikor felismerés, megkülönböztetés értelemben történik.
A kárhoztató jellegű ítélet az, ami helytelen. Az emberek feletti ítélet kiszabását elhalaszthatjuk, és rábízhatjuk Istenre, tudva, hogy Ő tökéletes ítéletet fog hozni. (Róm 2,2; Jel 20,13) Végül is Isten az egyetlen erre alkalmas bíró.
Jézus nem tiltja, hogy ítéletet alkossunk, inkább arra figyelmeztet, hogy legyünk körültekintőek az ítéletünkkel, mert ennek megfelelően fognak minket is megítélni. Vannak bizonyos esetek, amikor elmarasztaló ítéletet kell hoznunk, ahogyan Pál tette, vagy ma egy bíró tenné. A pásztorok és az elöljárók feladata a gyülekezeti tagok feddése, sőt fegyelmezése, de ezt nem szabad könnyelműen gyakorolni. Az ítélet nem az adott személyre irányul, hanem a cselekedeteire. Ez a figyelmeztetés arra kötelez bennünket, hogy megbizonyosodjunk: Istent hallottuk. Nem szabad másokon levezetnünk a saját feszültségünket.
Minden kereszténynek szüksége van bölcsességre ahhoz, hogy megítélje, hogyan éljen napról napra. Milyen csodálatos tudni, hogy Isten az Ő Igéje által már felkészített minket arra, hogy ítéletet hozzunk!
Andrew legújabb TV sorozatait YouTube csatornánkon a következő linkre kattintva nézheted meg:
https://www.youtube.com/@Andrew_Wommack_magyarorszag
Könyveinkért látogass el weboldalunkra:
https://awme.hu/termekkategoria/konyvek-2/
Charis Bibliaiskolánkba egész évben jelentkezhetsz. A következő linken találsz róla további információt:
www.charis.hu
Andrew Wommack magyarországi szolgálata a hűséges támogatóink adományainak köszönhetően működik. Ha Te is szeretnéd Isten országát építeni Magyarországon, a
következő linken tudsz minket támogatni:
https://awme.hu/partnerseg/