Isten elismeri az áldozatainkat

Isten elismeri az áldozatainkat                                                                   Szeptember 28. 

Márk 12,41-42: „Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt.” (RÚF) 

MÁRK 12,41-44 

A szóban forgó persely az asszonyok udvarában volt, amely a templom épületegyüttesében helyezkedett el, de magának a templomnak nem volt a része. A nőket nem engedték be a templomba, tehát az, hogy ez az özvegy hova dobta be az adományát, bizonyítja a templomi persely helyét. Jézus arra használta fel ezt az esetet, hogy a tanítványainak egy nagyon fontos leckét tanítson. Nem személyesen ehhez az özvegyasszonyhoz intézte a szavait. Isten adakozással kapcsolatos ígéretei bizonyossá teszik, hogy ez az asszony még ebben az életben viszonzást kapott az áldozatáért, de ő nem hallotta a dicséretet. Semmi sem utal arra, hogy ez a szegény özvegyasszony egyáltalán tudta volna, hogy valaki felismerte az áldozata mértékét. 

Időnként úgy érezhetjük, hogy senki sem ismeri vagy értékeli az áldozatainkat. Ahogy azonban Jézus látta ennek az asszonynak az adakozását, és tudott az ezzel járó áldozatról, ugyanúgy megjegyzi Isten a legapróbb tetteinket is, és egy nap nyíltan megjutalmaz bennünket. Az Úr nem aszerint ítéli meg az adományainkat, hogy mennyit adunk, hanem aszerint, hogy mennyi marad nekünk az adakozás után. Az emberek hajlamosak egymáshoz hasonlítani magukat, de az Úr nem az alapján ítéli meg az adományunkat, amit mások adnak, hanem az alapján, hogy mi az, amit mi tudunk adni. Az Úr inkább az adományozó szívét nézi, mint az adományt. Ő jobban értékeli az ajándékozót, mint az ajándékot. Amikor az Úr előtt fogunk állni, Ő nem csupán az adakozásunkat, hanem minden cselekedetünket próbára fogja tenni, hogy megállapítsa, milyen, nem pedig mekkora.