Isten igazságai hozzád tartoznak

              Március 25                                                                                                        Isten igazságai hozzád tartoznak 
Máté 13:1-13 
Ő így válaszolt: “Mert nektek megadatott,
hogy megértsétek a mennyek országának titkait,
de azoknak nem adatott meg. 
Máté 13:11 
Isten igazságai az Ő gyermekei részére vannak elrejtve – nem előlük. Isten odaadta nekünk a titkokat, melyek azok az igazságok, amiket csak az Ő gyermekei érthetnek meg. Csak az újjászületett hívők vehetik azokat az isteni kijelentéseket, melyekből megismerhetjük Isten Királyságának működését. Isten azt akarja, hogy minden ember belépjen és élvezze az Ő Királyságát. Nyílt meghívót küldött mindenki számára, hogy fogadja el a szellemi újjászületést, mely jogot biztosít Isten Királyságának titkainak kijelentéséhez. Ahogy az 1. Korinthus 2:14 mondja, a természetes ember nem fogadhatja be Isten Szellemének dolgait, mert ezek csak szellemben ragadhatóak meg.
Aki megtagadja Jézust, az minden szellemi bölcsesség és ismeret forrását is megtagadja. (Kolosszé 2:3.) Isten azok számára tette félre az örök élet mély megértését, akik befogadják Jézust. Ezután bölcsességet nyerhetünk a Szent Szellemen keresztül, aki a szellemünkben él, hogy kijelentést kapjunk az Ő Igéjéből, és bölcsességet nyerjünk az élethez. Ilyen módon védi meg Isten a törvényét, melyre az Univerzum létezését is alapozta attól, hogy Sátán és démoni királysága visszaéljen vele. A Máté 13-ban olvasható igében Jézus azokról beszél, akiknek kijelentésen alapuló ismerete van Isten titkairól. Ők még több kijelentést kapnak és abban a bővölködő életben járhatnak, amelyet Isten készített részükre.
(János 10:10; 2 Péter 1:3.) Azok, akik nem haladnak tovább a kijelentésben, végül elveszítik azokat a kijelentéseket is, amelyeket kaptak és megtévesztésbe kerülnek. Isten fokozatosan jelenti ki számunkra igazságait, nem egyszerre (Ézsaiás 28:9, 10.), keresnünk kell Őt kitartóan. Amint Isten már számodra megmutatott kijelentéseiben jársz, még több igazságát fogja számodra kijelenteni. Isten igazságai csak azok számára rejtélyesek, akik nem lágyították meg a szívüket azzal, hogy teljes szívükkel keresik az Urat. Jeremiás 29:13 szerint “És keresni fogtok engem és megtaláltok, amikor teljes szívetekből kerestek engem.”