Fülöp
és András hírül hozta Jézusnak, hogy bizonyos görögök, vagyis pogányok keresik Őt az ünnepen. Már szolgált a pogányok felé, de ez volt az első alkalom, hogy a pogányok kifejezetten Őt keresték, nem azt, hogy mit tehetne. Nyilvánvalóan ez egy újabb jelzés volt Jézus számára, hogy eljött az idő, és többé nem korlátozhatja a szolgálatát pusztán a zsidókra. Ezért olyan kijelentéseket tett a haláláról és a megdicsőüléséről, hogy az majd lebontja a zsidók és a pogányok közötti válaszfalat.
A jeruzsálemi templomban volt egy fizikai válaszfal, amely ezt az elkülönülést jelképezte. A pogányok bemehettek a templom egy kijelölt területére, amelyet a pogányok udvarának neveztek, de egy másfél méter magas kőfal megakadályozta, hogy továbbmenjenek. A fal előtt álló táblán ez állt: „Más nemzethez tartozó személy nem léphet be, és akit elkapnak, az csak magát okolhatja a haláláért!”
A sok szabályozás és előírás évszázadokig elválasztotta egymástól a zsidókat és a pogányokat. Krisztus kereszten elvégzett munkája eltörölte ezt az elkülönülést: megszüntette a törvényt, és ezzel megszüntette a válaszfalat a két csoport között. Ahelyett, hogy a pogányokat zsidóvá vagy a zsidókat pogányokká változtatta volna, Isten vadonatúj teremtést hozott létre.
Olyan ez, mint egy ló és egy szamár keresztezése. Az eredmény nem egy ló vagy egy szamár, hanem egy vadonatúj állat: az öszvér.
Az újszövetségi gyülekezetben nincs zsidó vagy pogány, szolga vagy szabad, mert Isten valami teljesen újat teremtett. Ez az „egy új ember”, az új teremtés Krisztus Jézusban, a gyülekezet, Krisztus teste, a „teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben”. (Ef 1,23; RÚF) Ne feledd, hogy ki vagy „Őbenne”!
