Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: “Hagyjátok abba!” És megérintve a fülét, meggyógyította őt. (Lukács 22:51)
Ez a vers Jézus reakcióját írja le, amikor Péter hirtelen felindultságában levágta a templomi őr fülét, aki megpróbálta Jézust felügyelete alá venni. Ez az őr a munkáját végezte. Lehetséges, hogy ténylegesen Jézus követője volt, vagy akár gyűlölhette is Őt, mint ahogy a többi vallásos zsidó tette. A Biblia nem szól erről. Ám függetlenül az őr érzéseitől és hitétől, Jézus azonnal meggyógyította őt. Ez mutatja, hogy mennyire kívánta Jézus, hogy valamennyi ember ép és egészséges legyen, valamint láthatjuk azt is, hogy milyen sokféleképpen gyógyította az embereket.
Jézus gyakran megérintette az embereket gyógyítása során, mások úgy kaptak gyógyulást, hogy ők maguk érintették meg Jézust. Képes vagy átvinni Isten erejét, kenetét a kezek rátétele segítségével. (Márk 16:18; Zsidó 6:2.) Isten ereje akár tárgyakra is átvihető, majd ezek által a gyógyulást és szabadulást váró emberekre. (Apcsel 19:12.)
A gyógyulás Krisztus engesztelő áldozata részeként lett a miénk. Az Úr annyira tagadná meg a gyógyulást tőlünk, amennyire megtagadná a megbocsátást. Ez nem jelenti azt, hogy megérdemeljük a gyógyulást – nem érdemeljük meg -, de azt sem érdemeljük meg, hogy megbocsásson nekünk! Mindkettő Isten ajándéka. (Róma 6:23; Efézus 2:8.)
Tudod, hogy Jézus megváltói munkája miatt nyertél üdvösséget, nem saját tetteid alapján. Jézus vére által gyógyultál meg, nem saját munkád miatt. Nem érdemelheted ki a gyógyulást vagy az üdvösséget, de mindkettőt megkaphatod hit által. Amikor kétely merül fel benned, hogy vajon méltó vagy-e a gyógyulásra, emlékezz meg arról, hogyan gyógyította meg Jézus a templomi őr fülét. Ha Jézus meggyógyította őt anélkül, hogy ezen gondolkodott volna, akkor szenvedélyesen kívánja, hogy te is megkaphasd a gyógyulásodat.
Könyvajánló – Andrew Wommack: Isten azt akarja, hogy egészséges légy