Jézus Szavai – Hozzád

marta-kMárta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: “Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!”  (Lukács 10:40)

Az Írásban mindössze három alkalommal találkozunk Mártával. Ezekből a beszámolókból tudjuk meg, hogy Mártának volt egy testvére, Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból, és volt egy nőtestvére, Mária. Márta nem megfelelően kezelte a prioritásait a Lukács 10 szerint, ezért Jézus helyreigazította őt. Később a leprás Simon házában Jézus számára készítettek vacsorát, ahol Márta újra szolgált, miközben Mária, a testvére Jézust imádta olyan módon, hogy lábait drága parfümmel kente meg.

Márta volt az első, aki Lázár halálát követően Jézus elé futott, mikor az a  házukhoz közeledett. Ekkor mondta azt Márta, hogy Jézus megakadályozhatta volna Lázár halálát, de még ebben az esetben is tudta, hogy Jézus feltámaszthatja Lázárt a halálból. Jézus isteni mivoltáról tesz hitvallást, amely éppen olyan erőteljes, mint Péteré, aki ezért áldást kapott Jézustól.

Márta nem követett el hibát azzal, hogy Jézust és tanítványait kiszolgálta. Más asszonyok is szolgáltak ilyen módon és nem kaptak kiigazítást Jézustól. A szolgálat helyes dolog volt, ám Márta rossz helyre tette azt. A fontossági sorrend volt a probléma, nem pedig az, amit tett. Nagy megtiszteltetés volt Jézust az otthonában vendégül látni, és hallgatni a Mester személyesen nekik szánt szavait. Mártának ugyanolyan elsőbbséget kellett volna adnia Jézus szavainak, mint ahogy Mária tette.

Ahogy Márta esetében, te is olyan dolgokkal lehetsz elfoglalva napjaid során, melyek megakadályoznak abban, hogy meghalld Jézus szavait. Könnyű felismerni és elfordulni a nyilvánvalóan bűnös dolgoktól, de még a jó dolgokat is fontossági sorrendbe kell állítani, hogy semmi ne vehesse el a helyet Jézus neked szóló szavainak meghallásától.

Vélemény, hozzászólás?