Kegyelemből hit által

Jézus ezt mondta neki: “Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.” Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: “De ki a felebarátom?” (Lukács 10:28-29)

A büszkeség sok embert késztet arra, hogy ellenálljon a hit által való megigazulásnak Isten kegyelmében. A történetben szereplő törvénytudó magát szerette, és azt a nyilvános elismerést, amit szent cselekedetei kivívtak a részére. Nem volt hajlandó először Istent szeretni, és a többi embert saját maga elé helyezni. Kérdése valójában egy kísérlet volt arra, hogy az önközpontúsága miatti felelősségtől megszabaduljon. Istenben való hit helyett a saját cselekedetei által való megigazulást kereste. Tudta azt, hogy másokat nem szeret annyira, mint saját magát, ezért úgy próbálta értelmezni az Igét (4. Mózes 19:18), hogy az a cselekedeteihez igazodjon, nem pedig szíve valódi állapotához. A “felebarátot” úgy próbálta meghatározni, mint közeli barátot, akivel jól bánt. Az önigazolás mindig kifogásokat terem, míg a megtérés és az Isten felé való hit alázatot és engedelmességet.

Üdvösségünk alapja a kegyelem – azaz Isten ki nem érdemelt, érdemtelen jóindulata felénk, amely a Jézus Krisztusban való megváltásban fejeződött ki. Azonban a megmeneküléshez hit is kell. Hit által fogadjuk el az üdvösség ingyen ajándékát, amelyet kegyelméből számunkra biztosított. Kegyelemből tartattunk meg, hit által (Efézus 2:8.), nem pusztán kegyelemből. A hit Isten kegyelmébe enged belépést számunkra. Hit nélkül Isten kegyelme elvész számunkra, míg kegyelem nélkül a hit erőtelen. Az Isten kegyelmébe vetett hit felszabadítja azt, amit Isten Jézus Krisztuson keresztül rendelkezésünkre bocsájtott.

A nátrium és a klór önmagukban mérgezőek – a kegyelem és hit, ha egymástól függetlenül alkalmazzák, akkor halálosak, ám amikor a nátriumot és klórt összekevered, akkor sót kapsz, ami elengedhetetlen az élethez. Hasonlóképpen az Isten kegyelme által adott ajándékba vetett hit kulcs a győzelmes keresztény élethez.