Kérlek, válaszolj! Július 22.
Lukács 14,16.23 „Ő pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg… Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam.” (RÚF)
LUKÁCS 14,16-24
A vacsorát készítő ember Istent jelképezi, aki meghívott mindenkit, hogy aki akar, jöjjön el Hozzá. A példázat azt tanítja, hogy nem Isten az, aki nem kínálja fel mindenkinek az üdvösséget, hanem a meghívott vendégek utasítják el Isten ajánlatát. Ezeknek az embereknek gyenge kifogásaik voltak, éppen úgy, mint azoknak, akik ma nem fogadják el Isten ajándékát, az üdvösséget. Ezért a Bárány menyegzői vacsorája tele lesz a világ nézőpontja szerint „nemkívánatos” vendégekkel – nem azért, mert Isten elutasítja a felsőbb osztálybelieket, hanem azért, mert azok utasítják el Őt. Akiknek bőséges világi javaik vannak, hajlamosak kevésbé felismerni, hogy szükségük van Istenre, mint azok, akik nélkülöznek. Jézus példázatát a zsidó nemzetre is vonatkoztathatjuk. Isten felajánlotta az üdvösséget a zsidóknak, de ők összességében megtagadták Őt. Ezért az Úr elküldte szolgáit a pogányokhoz, hogy betöltsék az országát.
Éppen ez a példázat bizonyítja, hogy az Úr nem támogatja, hogy erőszakkal térítsük meg az embereket. Ugyanis ez az ember elfogadta azok döntését, akik elutasították a meghívását. Ezért ezt úgy kell értenünk, hogy az Úr arra int bennünket, hogy a rábeszélésünkkel vagy a könyörgésünkkel kényszerítsük őket bejönni. A kényszerít szó agresszivitást jelent még az emberek meggyőzését illetően is. Az egyház egészének és egyénenként egyikünknek sem szabad csak úgy „kiakasztani a cégtáblát” és várni, hogy a világ jöjjön hozzánk. Agresszíven kell elmennünk az egész világba az örömhírrel. Sürgető a parancs, hogy legyünk tanúk, mert rövid az idő Urunk visszatérése előtt.