Klasszikus tanítások – A kárhoztatásról

A kárhoztatásról

Mindannyian szenvedtünk már mások megítélésétől. Van néhány olyan szerencsétlen embertársunk, akiknek a bűnösség érzése, és a mások általi kárhoztatás állandósult az életükben. Egyikünk sem akar olyan helyzetbe kerülni, ahol azt érezzük  – akár jól, akár rosszul –  ,hogy bűnösök vagyunk és hogy elkárhozunk az utolsó ítéletkor. A jó hír az, hogy sok esetben meg tudunk küzdeni a kárhoztatással, és el tudjuk távolítani életünkből a bűntudatot. Azt, hogy hogyan tudjuk ezt megtenni, függ a kárhoztatás eredetétől. Ahogy majd látjuk ennek négyféle eredete van.

***

Ha hasznosnak találtad a tanítást, kérlek támogass bennünket, hogy további tanításokkal szolgálhassunk. Légy partnerünk!

***

A  kárhoztatás első forrása maga Isten, és az ő írásos utasítása, a törvény, amit Mózesnek adott. Sok keresztény számára meglepetést jelent ez a kijelentés, de a törvény átok, nem áldás (1). A törvény halált jelent (2), elítél (3) és bűnössé teszi az egész világot isten szemében (4). A halált jelenti azoknak az embereknek, akik törvénytelenek, engedetlenek, istentelenek és bűnösök, de nem jelent halált a keresztényeknek (5). Isten soha nem akarta ezt, mivel a út számunkra az, hogy elérjük/megkapjuk az üdvösséget (6). Az Isten általi kárhoztatásnak  pozitív célja van, az hogy megmutassa az embereknek milyen bűnösök, és mennyire szükségük van Jézus eljövetelére és megváltására (7). Isten még ma is használja a törvényt ebből a célból, és azok, akik nem hisznek Jézusban, még mindig az isteni kárhoztatás (8) és ítélet alá vannak rendelve (9). Azonban mi meg lettünk váltva, nem vagyunk bűnösök, nincs szükségünk a törvényre  (10), és Isten nem kárhoztat minket. Azért nem kárhoztat minket, mert a kereszten Isten elítélte Jézust minden bűnért, amit valaha is megtettünk, és meg fogunk tenni, őt kárhoztatta helyettünk (11). Tény, hogy mikor megtértünk teljesen megigazultunk (12). Szellemünk megújult igazságban és szentségben (13) és megpecsételtetett, így újra nem tud bűnös lenni (14) – így Isten soha többé nem kárhoztat minket. Pál megerősíti ezt a Róma 8:1 versében, ahol azt mondja nekünk „ Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” Isten kapcsolata velünk szellemi (15), és a mi szellemünk mindig igaz, miután meg lettünk váltva, még akkor is, ha bűnt követünk el, Isten nem kárhoztat minket. Azonban az is bizonyos, hogy ez nem ad jogot arra, hogy továbbra is bűnös életet éljünk. Pál vitán kívül elutasította ezt a feltevést (16). Tette ezt az alábbi két okból. Először, hogy a keresztényeknek új természetük van, és nem akarnak bűnt elkövetni. Másodszor, bár Isten nem kárhoztatja a keresztényeket a bűnök miatt, amiket elkövettek, a sátán biztosan megteszi. A bűnben élés kaput nyit a sátánnak a mi életünkbe és felhasználja arra, hogy behozza a halált és a kárhoztatást (17).

***

Sátán, a következő  forrása a kárhoztatásnak. Mondhatod, hogy inkább az ő feladata ez (18). Az isteni indíttatással szemben az ő késztetése arra, hogy kárhoztasson minket bizonyosan nem pozitív. Ő csak ölni, lopni és elpusztítani akar (19), és ha mi engedünk neki, és átadjuk magunkat a bűnnek, nemcsak, hogy a bűn fog vezérelni minket (20), hanem a kárhoztatás, amelyet a sátán hoz ránk, betegséget, félelmet, szegénységet, magányt és dühös keserűséget fog eredményezni.

A sátán munkájának egyik módja, hogy megkísért minket a bűnre. Ha engedünk a kísértésnek, azt mondja nekünk, hogy (lám) milyen bűnösök vagyunk és megpróbál megvádolni ezért. A sátán vádolásának másik útja a valláson keresztül történik. Örömét leli abban, ahogy próbál arra rávenni minket, hogy bűntudatot érezzünk azért, hogy nem imádkozunk, vagy azért mert nem fizetjük a tizedünket. Szükséges hogy bölcsek legyünk és megtanuljuk felismerni a sátán munkáját (21), és amikor megpróbál vádolni minket, el tudjunk bánni vele. Először is, ha elkövetünk valami bűnt, lelkiismeretüket tisztítsunk meg Jézus vérében (22), másodszor jelentsük ki a sátánnak, hogy mivel Jézus elvette a büntetést a mi bűneinkért, többé már nem vagyunk bűnösök, és nem fogadjuk el az ő vádjait (23). Azután dicsérjük az Urat és adjunk hálát neki. A szívből jövő dicséret legyőzi a sátán kárhoztatását, és eltávolítja őt életünkből. (24). Végül egy védekezés bármilyen kárhoztatás ellen. Ha valami bűnt követünk el, abba kell hagynunk, és akkor nem lesz mi miatt vádolni minket.

***

A  harmadik forrása a kárhoztatásnak a földi hatalmak, amelyeket Isten emelt a földön (25). Ezek például az egyház, munkáltatónk, családunk, jogi intézmények stb. Mindannyian több ilyen szervezethez kapcsolódunk. Mindegyik intézménynek megvannak a saját utasításai, szabályai, rendeletei vagy törvénye  – írásosak, vagy másfélék –  ,és ha mi elbukunk az elvárásoknak való megfelelésen, a megvádolás következik. Az Istennel való kapcsolatunkkal szemben, amely egyedül azon alapul, hogy hiszünk Jézusban vagy sem, megítélésünk ezen intézményekben a cselekedeteinken/teljesítményünkön alapul. Ha keresztényként 50 mérföld/óra sebességgel hajtunk egy olyan útszakaszon, ahol a megengedett sebesség 30 mérföld/óra, Isten nem fog vádolni minket, de bizonyosan vádolni fog a rendőrség. Hasonlóan, ha keresztényként nem tesszük azt, amit a munkáltatónk mond, annak ellenére, hogy nincs isteni kárhoztatás, munkáltatónk kirúghat minket. Ha ez megtörténik, az nem egy jó tiltakozás egy keresztény főnöknek, hogy mi Isten megigazultjai vagyunk, és nem kellene ezt tennie. Létezni az isteni megigazultságban nem jelenti azt, hogy a munka el lesz végezve. Ha mi nem végezzük el, meg kell fizetnünk érte, főnökünknek minden joga meg lesz arra, hogy felelősségre vonjon, és kirúgjon. Ha el akarjuk kerülni azoknak a vádjait, akik hatalommal bírnak ezekben, a szervezetekben, akkor a legjobb képességünk szerint kell elvégezni a munkánkat, és be kell tartanunk a szabályokat. Ez az, amit Isten elvár tőlünk, és azt mondja nekünk, hogy azok, akik hatalomban vannak, azok az Ő szolgái, a mi javunkra (26).

***

A kárhoztatás utolsó forrása a mi saját lelkiismeretünk. Lelkiismeretünk része a lelkünknek és feladata, hogy tanúbizonyságot tegyen jóról és rosszról, vádolva vagy felmentve minket elménkben (27). Ez nem egy száz százalékosan megbízható útmutató, mivel lehet, például bemocskolt, ördögi, vagy gyenge (28) és lehet, hogy túl érzékennyé (29) válik, vagy ennek ellentéteként érzéketlen lesz, és így egyáltalán nem tudja ellátni feladatát (30). Mindamellett a lelkiismeret egy ösztönökön/megérzésen alapuló útmutató jóról és rosszról, és nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Ha a lelkiismeretünk vádol minket, szükséges meghallanunk, hogy ha meg akarunk birkózni vele. Máskülönben a vádló gondolatok bekerülnek szívünkbe, s végül elpusztítják hitünket (hajótörés, ahogy Pál leírja ezt)(31), mivel a hit nem tartható, és nem éri el célját. Amint mi már látjuk, két fontos útja van annak, hogy jó lelkiismeretünk legyen. Elsőként alkalmazzuk Jézus vérét, amely megtisztítja lelkiismeretünket a bűnöktől („halott munka”), amelyeket megtettünk a múltban (32), másodszor, hagyjuk abba a bűnös dolgok művelését. Míg Jézus vére megtisztítja lelkiismeretünket a „halott” bűnöktől, addig nem tisztít meg az „élő” bűnöktől, értsd azoktól a rossz dolgoktól, amiket folyamatosan ma is megteszünk. Ha fenntartjuk ezen dolgok művelését, lelkiismeretünk is folyamatosan vádolni fog minket, és ha figyelmen kívül hagyjuk, akkor fokozatosan egyre kevésbé lesz érzékeny, és elvesztjük bizodalmunkat és bátorságunkat.(33)

***

Végezetül, meg kell értenünk, hogy bár meg lettünk váltva, és Isten sohasem kárhoztat minket, aminek következében a mi üdvösségünk soha nem törlődik és nem befolyásolható a bűnökkel, amiket elkövetünk. Az Úr, mint minden jó atya megigazít minket (34). Az Ő esetében, Ő az igéje által hoz megfeddést a szívünkbe, ahol a lelkiismeretünk lakozik. A megfeddés különbözik a vádolástól, abban nincs rosszakarat vagy szándék a megbántásra, és amíg vádolás magában hordozza a büntetést, a megdorgálás nem. Tény, hogy amikor Isten meggyőz a bűn elítéléséről, ezt csupán a mi hasznunkra teszi, és így tanulhatunk belőle. Miként a szentíró a zsidókhoz írja, és mondja nekünk is, bár Isten fenyítése nem tűnik kellemesnek, amikor kapjuk, a végeredménye mégis a szívnek békessége, szent és megigazult élet, azoknak akik folyamatosan elfogadják és alávetik magukat annak (34).