Máté 12,50: „Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám.” (RÚF)
Nemcsak örökösök vagyunk, hanem Krisztus örököstársai. Csodálatos lenne bármennyit örökölni Isten dicsőségéből és erejéből. Ám felfoghatatlan az a gondolat, hogy egyenlően osztozunk azzal, aki örökölte mindazt, ami Isten és ami Istené. Ez egy bámulatos áldás, de óriási felelősséget is ró ránk.
Ahogyan egy két személynek kiállított csekket nem lehet beváltani mindkét fél hozzájárulása nélkül, úgy a Jézussal való közös örökségünk előnyeit sem élvezhetjük az együttműködésünk nélkül. Sok keresztény nem tudja ezt, így abban bízik, hogy majd az Úr előteremti számára az üdvösség áldásait. Teljesen a tudatában vannak annak, hogy semmit sem tehetnek Nélküle, de azt nem ismerik fel, hogy Ő semmit nem fog tenni nélkülük. (Ef 3,20)
Nem igaz az az elképzelés, hogy Isten majd mindent megtesz sokkal bőségesebben, mint ahogy kérjük vagy gondoljuk, és PONT. Van ereje, de ez az Ő képességének használata a bennünk munkálkodó erővel együtt. Ha nincs bennünk munkálkodó erő, akkor Isten ereje nem fog megnyilvánulni rajtunk keresztül. Az Ő erejének rendkívüli nagysága irántunk, akik hiszünk, nem külső, hanem belső erőt jelent: a hívőben van. Ez a bennünk lakozó Megváltóba vetett hitünk szerint működik. Pál ezt az elvet fogalmazta meg, amikor kijelentette: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.”
Azzal hagyjuk jóvá a csekket, hogy elhisszük, amit Isten megígért az Igéjében, és úgy cselekszünk, mintha igaz lenne. IGAZ IS! Jézus már odaírta a nevét az Igében szereplő minden ígérethez. Nem mi várunk Rá. Ő vár ránk.
