Legyen holt mind!

Azután odafutott Dávid, rálépett a filiszteusra, fogta annak a kardját, kihúzta a hüvelyéből, megölte vele, és levágta a fejét. Amikor látták a filiszteusok, hogy meghalt a vitézük, megfutamodtak. (1 Sámuel 17:51)

Mindennap küzdünk óriásokkal, de gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy a csata vége előtt abbahagyjuk. Ahelyett, hogy elpusztítanánk az ellenséget, csak a látókörünkből űzzük el, aztán megengedjük, hogy visszatérjen és újra harcolunk vele egy ideig. Dávid azt mondja, “Üldözöm, és utolérem ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük.” (Zsoltár 18:37.) Dávid életében ezt semmi sem illusztrálhatta volna jobban, mint Góliáttal való küzdelme.

Dávidban egy szent gyűlölet volt ellenségével szemben. Nem pusztán elijeszteni ment őt, hanem meg is akarta ölni. Dávid nem sokat töprengett, egyenesen Góliáthoz rohant! Bátran elhajította a követ, és Isten biztosította, hogy el is találja a célt. Góliát, a Gáthbeli óriás mindkét sereg előtt összerogyott. De Dávid még nem végzett.

Az Írás nem említi, hogy Góliát abban a pillanatban meghalt, vagy nem halt meg. A filiszteusok, akik a hegyről figyeltek, nem vehették ezt biztosra, tehát Dávid nem akart semmi kételyt hagyni a dolog felől. Felkapaszkodott az óriásra, kihúzta Góliát kardját és levágta a fejét. Miután Dávid a kezében tartotta az óriás fejét, senki számára nem volt kétséges, hogy ki halt meg és ki volt a győztes.

A Biblia azt mondja, hogy Jézus ugyanezt tette az ördöggel. “Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk. ” (Kolosszé 2:15.) Ma ebben a győzelemben jársz. Ha valamivel küzdöttél és némi enyhülést tapasztalsz, ne hagyd abba egészen addig, amíg mindent meg nem tapasztalsz abból, amiért Jézus meghalt, hogy számodra átadja.