Mi van a kezedben?

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1. Péter 5:7)

A legfiatalabb fiam majdnem három évesen kezdett el beszélni. Nem volt semmi baj vele – miért is beszélt volna, amikor három ember vette körül, akiket bármire rávehetett, ha csak rámutatott valamire, vagy rámordult. Okosabb volt mindannyiunknál, és ennek meg kellett változnia.

Egy nap – kifelé jövet egy nyilvános illemhelyről – megpróbálta kinyitni az ajtót, de a kilincs rugója túl erős volt a számára, hogy elfordítsa. Rám nézett és nyögött egyet, de én azt feleltem neki, hogy szólnia kell, mielőtt kinyitnám előtte az ajtót. Ellenállt, és nem engedte el a kilincset. Mások is várakoztak ott, ezért aztán nekem kellett kinyitnom az ajtót. A kicsiny kezével még mindig markolta a kilincset, így azért, hogy elfordíthassam a kilincset és kinyithassam az ajtót, meg kellett szorítanom a kezét. Felismertem, hogy először rá kell vennem, hogy elengedje az ajtót, hogy kinyithassam azt.

Nem sokkal ezután, az Úr szólt hozzám: “Így van ez veled is. A problémáid annyira szorosan a kicsi kezeid között vannak, hogy addig nem tudok mit tenni, amíg el nem engeded.” Hoppá! Azonnal tudtam, hogy miről beszél az Úr.

A szolgálat anyagi dolgaival foglalkoztam. Éjjel és nappal azon törtem a fejem, hogy mit is tehetnék a helyzet javításáért. A gondomat nem Őrá vetettem. Még mindig szorítottam a kis kezeimmel. Jelképesen kinyitottam a kezem és azt mondtam: “Uram, neked adom a problémámat. Te nyitod ki az ajtót.” Ő meg is tette természetesen, a szükségeinkről gondoskodott.

Távolt tartod az Urat attól, hogy beavatkozhasson a körülményeidbe, mivel olyan szorosan megragadtad a problémádat? Ereszd el azzal, hogy Reá veted a gondjaidat, mert Ő gondoskodik rólad. Jobban kezeli a problémáid, mint te tudnád.