Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: “Vajon ti is el akartok menni?” (János 6:67)
Az egyik barátom feleségül vett egy hölgyet, aki előző házasságában verbális és fizikai visszaéléseket szenvedett el. Ezért aztán úgy kapaszkodott új, Istentől való férjébe, mintha az élete függött volna tőle. Függővé vált a férjétől, szinte fojtogatta őt. Ha elhagyta volna a férje, akkor az egész világ összedőlt volna számára. Ez nem egészséges kapcsolat!
Valóságos áttörést jelentett, amikor egyik nap elmondta a férj, hogy mennyire szereti a feleségét, és megerősítette elkötelezettségét iránta és a kapcsolatuk iránt. Azután így szólt: “De nincs szükségem rád.” Nem utasította el az asszonyt. Csupán azt szerette volna megértetni vele, hogy teljes lett Krisztusban – feleségével is, nélküle is. Szerette a feleségét és vágyott utána, de nélküle is létezett volna, mivel az életét Jézusra alapozta. Így kellene lennie.
Jézus pontosan ezt tette tanítványaival. Szerette őket, azt akarta, hogy vele legyenek, mindegyiket maga választotta ki, de amikor a sokaság elment, megkérdezte a tanítványoktól, hogy ők is el akarják hagyni őt? Jézus nem bátorította őket arra, hogy menjenek el, de nem hullott volna darabjaira, ha így történik. Nem volt rájuk szüksége abban az értelemben, hogy ne tudott volna cselekedni nélkülük. Teljes biztonsága volt az Atyával való kapcsolatában.
Tudatlanul, de megengedtük magunknak, hogy az Úron kívül sok más dologtól függjön stabilitásunk és biztonságunk. Ezek jó dolgok is lehetnek, például társunk vagy gyerekeink. Valójában némelyek még vitatkoznának is, hogy ez így helyes. Azonban egyedül Jézus Krisztus az a biztos alap, amely megtart bennünket az élet nyomásai közepette. Minden és mindenki más kudarcot okozhat számunkra.
Mi az, ami megelégíthet téged? Csak azok a dolgok okozhatnak csalódást a számodra, amelyekre támaszkodsz, ezért légy biztos benne, hogy Arra támaszkodsz, akiben soha nem csalódsz.