Erő a szolgálathoz

És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel. (Lukács 1:41)

Mária üdvözlését hallva Keresztelő János örömében ugrálni kezdett anyja méhében. (44. vers.) Egy hathónapos magzat ellenállhatatlan érzelmeket tapasztalva, ugrálni kezdett örömében és betelt a Szent Szellemmel.

Nem véletlen egybeesés, hogy az az ember, akit Jézus a legnagyobb Ószövetségbeli prófétának nevezett, a Biblia egyetlen olyan embere, aki az anyja méhében már betelt Szent Szellemmel. (Lukács 7:28.) Isten kenete, amely minden igát megtört, egyszerűen a Szent Szellem nyilvánvaló jelenléte és munkája. (Ézsaiás 10:27.) A Szent Szellem az Istenség része, hatalmat ad számunkra a szolgálatra.

Isten nem arra kér bennünket, hogy Érte éljünk. Ő azt kéri tőlünk, hogy engedjük Őt élni rajtunk keresztül. (Galata 2:20.) A keresztény élet nem egy megváltozott élet, hanem egy kicserélt élet. Ez csak akkor érhető el, ha a Szent Szellem vezet és felhatalmaz bennünket.

Még Jézus sem kezdte el a szolgálatát addig, amíg a Szent Szellem fel nem kente, pedig Ő volt Isten bűntelen fia. Mennyivel inkább szükségünk van, hogy a Szent Szellem erejére támaszkodjunk mindennapi életünk során?

Légy ma is tudatában a benned lakó Szent Szellem jelenlétének, és várd, hogy természetfeletti módon vezessen és felhatalmazzon téged. Ha kéred, meg fogod kapni. (Lukács 11:9-13.)