Ne felejtsd el!

Egy gyülekezetben ültem 1991 májusában, várva, hogy egy perc múlva szolgáljak. Az utolsó ének a „Mily nagy vagy Te!” volt. Hirtelen visszaemlékeztem 1961 májusára, amikor tizenkét éves gyerekként édesapám temetésén ültem. Tele volt a terem, több mint 500 ember töltötte meg, akik ugyanezt az éneket énekelték, amely édesapám kedvenc himnusza volt. Élénken emlék-szem, hogy mire gondoltam akkor. Nem sírtam, mert még nem értettem meg teljesen a történteket, de azt tudtam, hogy ami történt, az örökre megváltoztatja az életem.

A szolgáló győzelemről és reményről beszélt, ami úgy tűnt, hogy ellentétben áll az adott helyzettel. Az ének sem volt odaillő, mégis megpendített egy húrt a szívemben. Úgy éreztem, hogy a hitem meg növekszik, ezért imádkoztam az Úrhoz: „Ha tényleg olyan hatalmas vagy, akkor védelmezz meg engem, és irányítsd az életem elkövetke ző részét!” Harminc éven át nem gondoltam erre az imára, de az ismerős ének egy pillanat alatt visszahozta az emlékeket. Teljesen elborított az Úr hű sége, ahogy megválaszolta egy tizenkét éves fiú egyszerű imáját. Olyan túláradóan gazdagon és bőséggel tette, hogy felülhaladta a kérésemet, de még a gondolataimat is!

Az Úr hűségére való emlékezés hitem alap-vető része lett. A jó emlékek felgerjesztenek engem (2Pt 1,13). Az Úr azt parancsolta, hogy ne felejtsünk, mivel tudta, hogy így fogunk tenni, ha nem teszünk tudatos erőfeszítéseket az emlékezés érdekében. Mindannyian mondtunk már olyan imákat – akár konkrét kéréseket, vagy csak vágyakat –, melyekről azóta megfeledkeztünk. Csak az örökkévalóság fogja felfedni az Úr hűségének gazdagságát, de a jelen ben is tehetsz erőfeszítéseket, hogy megemlékezz az Ő irántad való jó ságáról. Engedd, hogy a Szent Szellem ma emlékeztessen Isten hozzád való hűségének példáira, és légy áldott, ahogy velem történt!