Nem az a lényeg, hogy mit teszel
Augusztus 23.
Máté 20,8: „Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig.” (RÚF)
MÁTÉ 20,1-16
Ez a példázat Jézus kijelentésével kezdődik, miszerint a mennyek országa egy gazdához, egy birtok tulajdonosához hasonló. A gazda korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe aznapra. Egy dénárban határozták meg a fizetést, ami a munkások szokásos napi bére volt. Később, délelőtt 9 óra körül a földbirtokos arra biztatott másokat is, akik tétlenül álldogáltak a piacon, hogy dolgozzanak a szőlőjében – nem meghatározott bérért, hanem azért, „ami jogos”. A gazda további munkásokat vett fel délben, majd délután háromkor, sőt még délután 5-kor is, amikor már csak egy óra volt hátra a munkából.
A zsidó törvények szerint a bért minden este napnyugta előtt ki kell fizetni. Amikor eljött az ideje, hogy az intéző kifizesse a munkásokat, azokkal kezdte, akik a legrövidebb ideig dolgoztak, és mindegyiküknek egy dénárt (egy teljes napi bért) adott. Akik egész nap dolgoztak, zúgolódtak, mert úgy gondolták, többet fognak kapni. Megállapodtak azonban, hogy egy dénárért, a kikötött bérért fognak dolgozni.
A példázat szövegkörnyezete alátámasztja azt a tanítást, hogy lehetetlen kiérdemelni a Mester nagylelkűségét. Ez a lecke a kegyelemről szól. Függetlenül attól, hogy a teljesítményünk jobb-e vagy sem, mint valaki másé, mindnyájunknak szükségünk van Isten kegyelmére, mert mindnyájan elmaradunk Isten mércéjétől. A gazda úgy adott, hogy mindenkit egyenlővé tett. Jézus azt mondja, hogy Isten országának javai ugyanazok mindenki számára, aki aláveti magát a Királyának – függetlenül attól, hogy mit tett. Ezért azok, akik az utolsók (vagy a legkisebbek) abban az értelemben, hogy nem szolgálják az Urat olyan régóta vagy olyan jól, mint mások, valójában „elsők” lesznek, mert egyenlően osztoznak az Úr jóságában azokkal, akik az egész nap terhét hordozták és szenvedtek a hőségtől. (Mt 20,12)