Nem az istenségének tagadása 

Egyesek próbálják úgy értelmezni ezt az igerészt, hogy Jézus tagadta az istenségét és a Zsoltárok 82,6-ban említett istenekkel társította Magát. Jézus azonban nem azt mondta, hogy Ő pusztán abban az értelemben isten, ahogyan az Írások az isteni hatalommal rendelkező emberekről beszélnek. (2Móz 4,16; 7,1; 22,28; Zsolt 82,1) Az ezt megelőző versekben az Atyával való egységét hirdette, az ezt követő kijelentéseiben pedig azt mondta, hogy az Atya Őbenne van, és Ő az Atyában. Ezzel világossá tette, hogy Istennek tartja Magát. A zsidókat nem nyugtatta meg a válasza, és ismét meg akarták kövezni. Ha úgy értették volna a kijelentéseit, hogy nem hirdeti isteni mivoltát, akkor békén hagyták volna.

Jézus összehasonlította azokat az Írásokat, amelyek egyértelműen kijelentik, hogy Krisztus Isten (Ézs 9,6) és azokat, amelyek azt mondják, hogy a vezetők istenek (ez arra utal, hogy isteni hatalmuk van, nem pedig isteni mivoltuk). Jézus elfogadta a pozíciójukat és a tekintélyüket az Írások tévedhetetlensége miatt, és nekik is ezt kellett volna tenniük Vele. Az Írások megprófétálták az eljövetelét és mindazt, amit tenni fog, Ő pedig beteljesítette ezeket a próféciákat, ahogy senki más nem tudta. A cselekedetei bizonyították, hogy Ő a Messiás, akiről az Írás prófétált.

Jézus már megmutatta természetfeletti hatalmát, amikor át tudott menni azok között, akik próbálták megölni; és voltaképpen itt is ugyanezt tette. Először azonban visszautalt a Zsoltárok 82,6-ra. Ebben az igerészben Isten szövetséges népe, a zsidók vezetőihez beszélt, és isteneknek nevezte őket. Jézus azt mondta: „Ha a hatalmon lévőket isteneknek nevezték, hogyan vádolhattok Engem, amiért azt állítom, hogy Isten Fia vagyok, amikor annyi Igét beteljesítettem?”