Növekedj a kegyelemben!

Növekedj a kegyelemben!                                                                                        Július 16. 
Lk 9,54-56 
De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek.” 
(Lk 9,55) 
A mikor egy szamáriabeli falu elutasította Jézust, a tanítvá nyok ezt mondták: „Akarod, hogy megparancsoljuk, hogy a mennyből tűz szálljon alá és elpusztítsa őket, ahogy Illés is tette?” (Lk 9,54). Ez helyes volt az Ószövetség összefüggésében, de Jézus megdorgálta őket. Azért tette ezt, mert nem felelt meg Isten kegyelmének, amit Ő az emberiségnek elhozott. Jézus nem azért jött, hogy tönkretegye az emberek életét, hanem hogy megmentse őket (Jn 3,16; 10,10). „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét” (2Kor 5,19).
Jogosan tette ezt, mivel elhordozta a bűneinket (Ézs 53,4-6), és az ezzel együtt járó isteni haragot (Mt 27,46; Zsid 2,9). Ő nem utasította el Isten bűn elleni ítéletét, hanem magára vette azt (2Kor 5,21). Így képes volt kiterjesz teni Isten kegyelmét és irgalmát azokra, akiknek ítéletre kellett volna menniük Mózes törvénye alapján (ApCsel 13,38; 39). Az Ószövetség Törvénye olyan volt, mint egy bíró, aki ítéletet mond a bűn felett. Jézus ügyvédünkként lépett fel. Ennél még tovább ment, helyettesünk lett „hordozva bűneinket saját testében a kereszten” (1Pt 2,24). Nem tette tönkre Isten ítéletét; saját magában betöltötte azt azért, hogy mi szabadon elmehessünk. Ez pedig örökre megváltoztatta Isten bűnös emberekkel való bánásmódját.
Annak fényében, amit Jé zus az Újszövetségben tett, megbocsátva az összes bűnünket, nekünk többé sohasem kell visszafordulnunk, és Isten haragját másokra szaba dítanunk, ahogy az Ószövetségben volt. Különbség van az Ószövetség Törvénye és az Újszövetség Kegyelme között. „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg” (Jn 1,17). Növekedj ma a kegyelemben, és bocsáss meg, imádkozz azo kért, akik helytelenül cselekednek, és elutasítják Jézust!