Próbáld meg a Szellem ajándékait!

Próbáld meg a Szellem ajándékait!                                                                                                Október 8. 

 

Lukács 22,13: „Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát.” (RÚF) 

 

LUKÁCS 22,13 

Amikor a Szellem igazi ajándékai működnek, a dolgok mindig úgy lesznek, ahogy az Úr megmondta (kivéve, ha bizonyos feltételeknek meg kell felelni). aEz a végső próbája annak, hogy valakinek a szavait Isten ihlette-e vagy sem. (5Móz 18,22) A Szellem ajándékait illetően nem vezérelhetnek minket a saját érzéseink. Az 1Korinthus 12-ben Pál apostol útmutatást ad nekünk a szellemi ajándékok használatára vonatkozóan, és ennek felül kell írniuk minden késztetést vagy vezetést, amit érzünk. A Szellem bármelyik ajándékát illetően az első próba az, hogy megkérdezzük, dicsőíti-e Jézust. Ez az, amit Pál hangsúlyoz. A Szent Szellem soha senkit nem fog úgy vezetni, hogy becsmérelje Jézust. Jézus teljesen világossá tette, hogy a Szent Szellem dicsőíti Őt. Nem a Szent Szellemtől származik semmilyen kijelentés vagy cselekedet, amely tagadja Jézust. 

Pál korában volt egy átmenet a judaizmusból a kereszténységbe. Egyes zsidók azt tanították, hogy az ószövetségi törvény megtartása üdvösséget eredményezhet. Hevesen ellenezték Pál tanítását, miszerint egyedül a Jézusba vetett hitből van üdvösség. Pál minden hasonló kijelentést úgy tekintett, mint ami Jézust átkozottnak mondja, és aminek határozottan nem a Szent Szellem a forrása. A korabeli pogány vallások ráadásul sok istenben hittek. Aki szerint Jézus csupán egy másik isten vagy „az egyik” út Istenhez, nem pedig „az” út Istenhez, az átkozottnak nevezi Őt. A Szent Szellem soha senkit nem ösztönöz erre. Akiket valóban a Szent Szellem vezet a megnyilvánulásaikban, azok mindig dicsőíteni fogják Jézust.