Jézus azt mondta, hogy aki a vagyonával bízik Benne, az hű legkisebben is (Lk 16, 9 – 11 RUF). Ha kis dolgokon hűtlenek vagyunk, akkor a nagyobbakban sem leszünk hűek. Ezt fontos megérteni.
Úgy gondolom, hogy a Bibliai bővölködés kulcsa nem más, mint magunkra sáfárként, nem pedig tulajdonosként tekinteni. A 24. Zsoltár 1 verse azt állítja, hogy ”Az Úré a föld s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója.” (Zsolt 24,1 RUF).
Minden az Úré, beleértve téged és engem. Ő csupán sáfársággal bíz meg minket, amíg itt a Földön vagyunk.
Minden, amit birtokolok – a kocsim, a házam, a ruhám, az ékszereim, a félretett pénzem, még az étel is a hűtőmben – Istené. Most azon tűnődhetsz, hogy a pénzed és minden javad, a munkád és a fizetésed által érdemelted ki. Talán megdolgoztál érte, de azt tudtad, hogy a képességeid és tehetséged Isten adta neked?
Isten az, aki képessé tett arra, hogy dolgozni mehess és Ő választott ki arra, hogy ebbe az egyedülálló anyagi javak és lehetőségek közé szüless. Bölcs dolog elsajátítani a sáfár-mentalitást és felismerni azt a tényt, hogy a pénzem nem az enyém, hanem Istené.
Amikor megragadod ezt az igazságot és a gondolataid ráhangolódnak Isten Igéjére, az anyagiakhoz való hozzáállásod gyökeresen meg fog változni. Ha most azt gondolod, hogy azért tanítok a pénzügyekről, hogy megkopasszalak, akkor vagy hazudsz, vagy teljesen félre lettél vezetve. Azért tanítok erről, mert ez Isten Igéje és az embereknek meg kell tanulniuk bővölködni.
Jézus azt mondta, hogy a pénz szeretete minden rossz gyökere, de maga a pénz nem gonosz dolog. Gyakran pont azok az emberek töltenek több időt a pénz szeretetével, az érte való imádkozással és sóvárgással, akiknek kevés pénzük van, mint azok, akik nem szűkölködnek. A pénz szeretete az, ami minden gonosz gyökere.
A pénz se nem rossz, se nem jó; inkább semleges. A pénz csupán felerősíti szíved vágyát. Ha a szíved rendben van, akkor a pénzeddel áldás lehetsz.
Az Efézusi levél 4, 28 a következőt írja:
”Aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját kezével szerezzen javakat, hogy legyen miből adnia a szűkölködőnek.” (Ef 4, 28 RUF)
A legtöbben azért dolgoznak, hogy megéljenek, de a Szentírás azt állítja, hogy azért dolgozunk, hogy a szűkölködőknek adni tudjunk. Úgy gondolom, hogy a Bibliai bővölködést a 2. Korintusi levél 9, 8 foglalja össze, amely szerint ”Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre.” (2Kor 9:8 RUF).
Ezért szeretnék bővölködni: hogy bővölködjek minden jótéteményben.
Tudod, az Úr látomásban mutatta meg nekem, hogy a televízión keresztül fogok szolgálni az emberek felé. Csupán az adásidő költsége havonta több mint másfél millió dollár. Az Evangéliumot mindenhova eljuttatni pénzbe kerül. Azért szeretnék bővölködni, mert embereket szeretnék elérni, elmondani nekik az igazságot, amit pénz nélkül képtelen vagyok megtenni.
Szóval a bővölködés – ha azt helyesen felfogod – nem arról szól, hogy minél nagyobb házad, kocsid, vagy még több játékod legyen; hanem arról, hogy minél nagyobb áldás lehess. Több tízezer könyvem, munkám és tanításom ingyenesen elérhető a weboldalamról az Evangélium terjesztése érdekében, és hogy mások számára áldás legyen. A pénzed használatának legnagyszerűbb módja nem az, ha magadra költöd, hanem ha másokat meg tudsz vele áldani.
Ha nem szűkölködsz és eljutottál arra a szintre, hogy nincs szükséged több pénzre, akkor használd a vagyonod arra, amit a bővölködésről itt tanulsz: hogy áldás lehess és segítsd az Evangélium hirdetését. Fontos megérteni, miért mondta Jézus, hogy a pénzt ne magunkra költsük. A pénz csupán egy eszköz. Sáfárként kell tekintened magadra, és ha ezt megteszed, akkor garantálom, hogy a pénz szeretete ki fog halni belőled.
Tudod, hogy Jamievel már túltettük magunkat egynéhány megpróbáltatáson. Amikor elindítottuk a szolgálatot, gyakran ételre sem tellett. Volt olyan időszak, hogy 7 dollárral mentünk be egy élelmiszerboltba és azon tűnődtünk: ”Mit kapunk 7 dollárért?”.
Nagyon meg kellett fontolnunk, hogy mit vegyünk. Így felismertem, hogy forrásom Isten és Ő az, aki megáld engem.
A Lukács 16, 10 – 12-ben Jézus azt mondja, hogy ha a kicsin nem vagy hű – itt a pénzről van szó – akkor nem fogsz növekedni Általa és nem fog neked többet adni. Ez egy alapvető dolog. Istenben bízni a vagyonoddal egy hitbeli kis lépés. Ez a legkisebb dolog Jézusba vetett bizalmunk területén.
Ha nem tudsz benne bízni a pénzeddel, akkor megtéveszted magad azzal, hogy majd a gyógyulásoddal, szabadulásoddal, házasságoddal, gyermekeiddel, stb.. képes leszel bízni Benne. Ezek a dolgok pedig sokkal fontosabbak, mint csupán anyagiakkal bízni Istenben.
Az erről szóló tanításom részletesebben kitér erre a témára, és úgy gondolom, áldás lesz a számodra és segítségedre lesz jobban átlátni ezt a területet. Továbbá biztos vagyok benne, hogy ismersz olyanokat, akik rossz szájízzel adakoznak, mert hallották az adományokkal való visszaéléseket. Úgy vélem, ezzel a tanítással átlendülnek ezeken az akadályokon és segít nekik elfogadni Isten legjavát az anyagi területeiken. Ezt a tanítást megrendelheted az alábbi weboldalon: https://awme.hu/uzlet/konyvek-2/safarsag-penzugyeink-kezelese/
Szeretünk téged
Andrew és Jamie
Jézus többet tanított a pénzről, mint bármi másról, ám mégis azt tanította, hogy legkisebb hitbeli lépésünk az, ha javainkkal Benne bízunk.
”Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben gonosz, az a nagyban is gonosz.” (Lk 16:10, RUF). Ezalatt mit is értett? Az igazság az, hogy Jézus azt szeretné, hogy megértsük a sáfárok szerepét. Ő tudta, hogy a bővölködés ott kezdődik, hogy hűek vagyunk Istenhez azzal, amit Ő nekünk adott. Amikor megtanulunk sáfárkodni Isten rendeltetése szerint, akkor megnyílnak az áldások az anyagi életünk területén. Hagyd, hogy Andrew megtanítson ezekre az alapvető igazságokra a Sáfárság – pénzügyeink kezelése című könyvében.